Pesti Srácok

Február 27-én nyílik az Utazás 2020 kiállítás

Az idén február 27. és március 1. között rendezik meg az ország és a régió legjelentősebb nemzetközi turisztikai seregszemléjét, az Utazás 2020 kiállítást, a Hungexpo Budapesti Vásárközpontban 40 ország több mint 250 kiállítója várja az érdeklődőket 20 ezer négyzetméteren - jelentette be Tihanyi Klára, a főszervező Hungexpo Zrt. stratégiai és üzletfejlesztési igazgatója sajtótájékoztatón hétfőn Budapesten.

MTI

A kiállítás belföldi díszvendége Eger és térsége, a külföldi Olaszország lesz. Az immár 43 éves rendezvénysorozat idei fő témája az aktív kikapcsolódás, mottója a kultúra és a vallás - mondta az igazgató. Az eseményt a Budapest Boat Show-val együtt rendezik meg. Idei újdonság, hogy a kiállítás első, szakmai napján megrendezik a CheckINN Turisztikai Karrier Expót, amely felvonultatja a turisztikai szektorban munkát kínáló vállalkozásokat - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Tihanyi Klára szerint az Utazás 2020 rendezvényekre látogatók száma elérheti a 40 ezret. Massimo Rustico, Olaszország budapesti nagykövete elmondta: Olaszországból minden évben jelentős számú turista érkezik Magyarországra, és ez fordítva is igaz.

Giovanni Bastianelli, az Olasz Nemzeti Turisztikai Hivatal ügyvezető igazgatója arról beszélt, hogy örömmel vállalták el a kiállítás külföldi díszvendégségét. Az Olaszországba látogató magyar turisták száma 4 százalékkal nőtt tavaly, az idén 5 százalékos növekedést várnak. A rendezvényen történelmi városaikat, műemlékeket és zarándokhelyeket mutatnak be. Budapestről 13 olasz városba indulnak repülőjáratok - hívta fel a figyelmet. Minczér Gábor, az Utazás 2020 belföldi díszvendége, Eger alpolgármestere elmondta, hogy Eger továbbra is meghatározó Magyarország turizmusában: 2013-hoz képest 71 százalékkal nőttek a vendégéjszakák 2019-re, elérve a 700 ezret. A szálláshelyek száma is nőtt a látogatottsággal együtt, számos fejlesztést valósítottak meg. A belvárost megújították, új kerékpárutakat építettek, és a várat is rekonstruálták.

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke elmondta, az idén a tavalyinál ezerrel több, 7100 négyzetméteren csaknem 13 vitorlással, motoros és elektromos hajóval, technikai felszerelésekkel, számos eszközzel várják az érdeklődőket a 29. Budapest Boat Show-n. A kiállításra a legjelentősebb magyar és külföldi hajómárkák hozzák el újdonságaikat, a színpadi programokon szó lesz az olimpiai felkészülésről, és bemutatkoznak az idei Kékszalag esélyesei.

Az Utazás kiállítással egy időben, de attól függetlenül rendezik meg az ország legnagyobb, extrém utazókat megszólító rendezvényét, a Járatlan Utakon Fesztivált, valamint a régió egyetlen Afrika tematikus fórumát, az Afrika Expót. Mindegyik rendezvény ugyanazzal a belépőjeggyel látogatható, a kiállításra a diákok pénteken ingyenesen léphetnek be.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.