Három nap pokol - A Mi és ők című darabról

Sajátos és ötletgazdag, eszközeivel okosan bánó színdarab a 2004-es beszláni túszdráma borzalmait bemutató Mi és ők, a dráma szerzője, Carly Wijs koncepciója és Fehér Balázs Benő rendezői hangja mégsem találkozik. Olyan, mintha e felkavaró és feldolgozhatatlan terrorcselekmény három napjáról szóló történet testére olyan kabátot húztak volna, ami nem passzol rá. Kritika.

MM – 061.hu

Tizenhat évvel ezelőtt az észak-oszétiai Beszlán 1. számú iskolájának tanévnyitójára 32 felfegyverzett terrorista rontott be túszul ejtve több mint 1100 embert. A terroristák a második csecsen háború befejezését követelték, a háromnapos túszdrámának, amelynek az orosz fegyveres erők vetettek véget, hivatalosan 333 halálos áldozata volt, köztük 186 gyerek. A Mi és ők a túszdráma borzalmait mutatja be, a kétszereplős darabot péntek este néztünk meg Fehér Balázs Benő rendezésében a Jurányi Házban Józsa Bettina és Vilmányi Benett előadásában.

A 2000-es évek egyik legmegrázóbb eseményét színre vinni önmagában sokkoló, pláne, ha a terrort két gyerek, egy lány és egy fiú szemén keresztül láttatják. A gyermeki naivitás, lineáris gondolkodás, valamint a szikár, túldíszítettséget mellőző megfogalmazások viszont jót tehetnek a darabnak, nem csak azért, mert redukálják a szájbarágós tanmesei olvasatok lehetőségét, hanem mert szűretlenül tárul elénk e felfoghatatlan jelenség: a terror. Azonban épp ez a nyelvre fókuszáló rendezés viszi el a nézőt - hol a bokorba, hol a napvilágra -, a lecsupaszított nyelvezet olykor táplálja a sokk-élményt, ezáltal egyes jelenetek megérintik a nézőt, máskor viszont elidegenítő, mintha a szöveg nem élne együtt a rendezéssel.

A darab elején a két főszereplő, Vilmányi Benett és Józsa Bettina számadatokat, tényeket darál le Beszlánról, a továbbiakban a vérengzés számai is hozzátesznek a monotonitáshoz. A konkrét és leírható világ áll itt szemben a megmagyarázhatatlannal, felfoghatatlannal, ártatlan gyerekek és szüleik halálával. A település legnagyobb iskolájában tanévnyitóra készülő gyerekek először azt hitték, hogy lufi vagy tűzijáték robbant fel, aztán állig felfegyverzett muszlim szélsőségesek kerítették be az épületet és terelték a több mint ezer embert egy helyiségbe. A gyerekekben ekkor realizálódott, az ünnepségnek itt vége. Miként élték meg a látottakat, tapasztaltakat, hogyan értelmezték a körülöttük zajló iszonyatot a gyerekek? - e kérdéseket járja körül a darab.

A Jurányi Ház „tornaterme” élethű mása az eredeti helyszínnek, a két szereplő fel-alá cikázik a nagy térben, egymás szavába vágva pörgetik az információkat Beszlánról, mintha tananyagot mondanának fel. Aztán vörös fonalat ragadnak, és keresztül-kasul húzzák vele a termet, ezek a bombákat összekötő drótok. A fonalakra fekete léggömböket tűznek, ezek a bombák. A nézők a terem két oldalán ülve döbbenten szemlélik a Fiú és a Lány zaklatott tempójú műveleteit, kellemetlen élményben van részünk. A fonalak alatt óvatosan másznak, a gyerekes játékokból hirtelen a komor valóságba csöppennek, egy olyan világba, amelyről semmilyen tudásuk nincsen. A fekete lufik kidurrannak, azaz a bombák felrobbannak, a kiterített nejlonra több vödörnyi művér folyik. Sokkoló, így leírva. Hogy valóban az volt-e? Nem. Pedig Vilmányi Benett alakítása átütő, ő a kócos hajú kamasz, aki inkább áll a realitás talaján, szemben Józsa Bettina fantáziájának jobban engedő karakterével. Kettejük játéka egyenletes, Vilmányi talán jobban érzi karaktere súlyát. Megpróbálnak együtt élni a szöveggel, de a hatás valamiért elmarad. A rendezés olykor ledobja magáról a szöveget, így az előadás kevésbé érzékenyítő, élvezhető.

A tragikus esemény kreatív színpadra adaptálása és a sajátos nyelvezet ellenére a darabnak nincs mélysége, nem áll össze, s ahelyett, hogy megpróbálná értelmezni a terrorizmus jelenségét, akár a két gyermek nézőpontjából szemlélve, megelégszik annak témává emelésével. Így a Mi és ők megmarad egy ötletesen megvalósított, de kevésbé hatásos darabnak.

Vezető kép: szinhazkritikak.blog.hu (a fotón László Lili és Vilmányi Benett látható)