Pesti Srácok

Negyven év után újra megnyitották a Szerelmesek házát Pompejiben

Negyven év után megnyitották a Szerelmesek házát (Casa degli Amanti) Pompejiben a látogatók előtt. Az épület éveken át tartó felújításon esett át, miután egy 1980-as földrengés megrongálta - mondta el a keddi megnyitón Dario Franceschini olasz kulturális miniszter.

MTI

Egy nagyobb európai uniós felújítási projekt fejeződött ezzel be, melynek eredményeként az ókori romváros három fontos épülete újult meg. Ezek között van az 1933-ban feltárt, majd 1980-ban az irpiniai földrengés miatt erősen megrongálódott Szerelmesek háza. Ez az egyetlen épület Pompejiben, amelynek emeleti szintje is csaknem teljes épségben megőrződött. Az épület feltételezhetően bordélyház volt. Nevét a bejárat melletti feliratról kapta: "Amantes, ut apes, vita(m) mellita(m) exigunt. Velle" (A szerelmesek, mint a méhek, olyan édesen élik az életet, mint a méz. Bárcsak így volna).

PestiSracok facebook image

A másik két újonnan megnyitott épület az Európa hajó háza és a Gyümölcsöskert háza. Előbbi neve egy metszett falfestményre vezethető vissza, melyen az Európa nevet viselő teherszállító hajó és mellette kisebb hajók láthatóak. A Gyümölcsöskert házában kerteket ábrázoló színpompás festmények láthatóak. A freskókkal díszített Szerelmesek házának felújítási munkálatai 2014-ben kezdődtek, hogy megmentsék a történelmi jelentőségű helyszínt a széteséstől. A szerkezet a külső jellemzők alapján az időszámítás előtti első századra vezethető vissza, míg a díszítés az időszámítás előtt 62-t követő időszakból származik. A projektre az Európai Unió és Olaszország 2012 óta összesen 105 millió eurót (35 milliárd forintot) biztosított. "Pompeji az újjászületés jelképe és például szolgál egész Európa számára az uniós pénzek felhasználását illetően. Hála az Európai Unió finanszírozásának, Pompejiben ismét végezhető régészeti kutatómunka" - mondta Franceschini.

A nápolyi öbölben fekvő Pompejit és Herculaneumot a Vezúv kitörése pusztította el 79. augusztus 24-én. Pompeji 20 ezer lakójának jelentős része meghalt, amikor a várost maga alá temette a láva, sár és por, és konzerválta. Csak a 18. században fedezték fel az elfeledett város nyomait, benne számos nagyon jó állapotban megőrződött holttesttel, amelyek még abban a pozícióban voltak a rétegek alatt, amelyben egykor az életükért küzdöttek. A megőrződött település 44 hektárját feltárták. Pompeji ma a legjobb állapotban fennmaradt antik romváros, az UNESCO világörökségének része.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.