Pesti Srácok

Országút blues - A 75 éves Hobo országos turnéra indul

Földes László Hobo idén ünnepli 75. születésnapját. A jeles jubileum kapcsán országos és erdélyi turnéra indul, amely 2020. március 20-án, a debreceni Lovardában kezdődik. A turné utolsó állomása 2020. december 28-án, a Papp László Budapest Sportarénában lesz, ahol vendékkel, meglepetésekkel és ahogyan Hobo fogalmazott, egy igazi bulival várja a közönséget.

061.hu

Előadóművész, a magyarországi blues egyik úttörője, jelenleg zenészként szabadúszó, előadóként pedig 2013 óta a Nemzeti Színházban játszik. Huszonhárom évesen kezdte pályafutását, azóta több mint hatezer fellépésen van túl itthon és húsz országban összesen, 50 albumot, 9 könyvet adott ki, 6 színpadi mű (Vadászat, Csattanuga csucsu, Ballada a két sebzett hattyúról, Circus Hungaricus, Hé, Magyar Joe!, A Gulag virágai), 6 monodráma (Lombardozzi, I love you Budapest, Csavargók tízparancsolata, Circus Hungaricus, Halj meg és nagy leszel, Hobo a Gulagon), 9 filmszerep (mint például az Agitátorok, Kopaszkutya), 9 színházi szerep, József Attila, Ady Endre, Csokonai Vitéz Mihály, Eörsi István, Pilinszky János, Faludy György, valamint Francois Villon, Allen Ginsberg, Jim Morrison, Bob Dylan, Vlagyimir Viszockij műveiből, a Hármasoltár József Attila, Morrison és Viszockij munkáiból készült irodalmi est köthető a nevéhez.

PestiSracok facebook image

Együtt dolgozott Ascher Tamás, Jordán Tamás, Csiszár Imre, Szikora János, Vidnyánszky Attila, Szomjas György, Magyar Dezső, Bódy Gábor, Székely Orsolya rendezőkkel. Többször játszott együtt és közös lemezt is készített Allen Ginsberg amerikai költővel. Fellépett 1988-ban a Human Rights világturnén Budapesten, ahol Sting, Bruce Springsteen, Peter Gabiel, Youssu N’Dour és Tracy Chapman társaságában énekelte el Bob Marley „Get up, stand up” című dalát, majd 1995-ben a Rolling Stones előtt lépett színpadra szintén Budapesten. Lefordította és előadta Muddy Waters, Willie Dixon, a Doors, a Rolling Stones, a Cream, Jimi Hendrix, a Who, a Led Zeppelin, a Fleetwood Mac, az Animals, a Jethro Tull, Tom Waits, a King Crimson, a Gun, a Kinks dalait. Játszotta a Kex és Cseh Tamás számait, szövegeket írt az Olympia, a Korál, a Kex, a P. Mobil és a P.Box zenekaroknak, valamint Deák Bill Gyulának.

A Hobo Blues Band mellett együtt dolgozott Presser Gáborral, Tomsits Rudolffal, Márta Istvánnal, Fekete Kovács Kornéllal, Madarász Gáborral, Ferenczi Györggyel, Lakatos Tónival, Dés Lászlóval, Szirtes Edina Mókussal, Verebes Ernővel, Szakcsi Lakatos Bélával és még számtalan más muzsikussal, akiktől elnézést kér, hogy nem említette meg őket, egyben kéri őket, hogy legyenek tekintettel hajlott korára. Ez a felsorolás csak egy töredék Hobo pályafutásának állomásaiból, amit számos díjjal és kitűntetéssel is elismertek. Folyton dolgozott és dolgozik, a mai napig alkot, tele van új ötletekkel, megvalósításra váró tervekkel, a színházi és zenei színpadokon egyaránt.

Vezető kép: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.