Pesti Srácok

Tajtékos dalok címmel tart bemutatót a Budapesti Operettszínház

Tajtékos dalok címmel tart bemutatót a Budapesti Operettszínház a Kálmán Imre Teátrumban március 20-án; a Kiss Csaba rendezésében látható előadásban tizenegy Boris Vian-sanzon elevenedik meg.

MTI

"A lenyűgöző látványvilágú, számos ismert színészt felvonultató Tajtékos dalok egy szertelenül csapongó színpadi mese, magyarul első ízben felcsendülő dalokkal" - olvasható a színház MTI-hez eljuttatott közleményében. Mint írják, a négy színészre és kis-zenekarra komponált előadás Boris Vian mozgalmas éveit, sorsának főbb fordulatait, lassan születő sikerét és a minden nehézségen felülkerekedő életörömet idézi meg sanzonjai, regényeinek szereplői és a kortársak emlékei alapján.

PestiSracok facebook image

A produkció koreográfusa Kocsis Tamás, látványtervezője Berzsenyi Krisztina. A Tajtékos dalok című, Boris Vian revü alcímű előadást két szereposztással tűzik műsorra, a produkcióban közreműködő művészek között van Györgyi Anna, Kékkovács Mara, Földes Tamás, Pálfalvy Attila, Gubik Petra, Széles Flóra, Kocsis Dénes és Cseh Dávid Péter.

A közlemény szerint különleges színpadtechnikával, LED-világítással és tükrökkel hozza játékba a rendező a zseni életének főbb helyszíneit, az arisztokratikus gyerekkort, a fiatalkori szerelmek őrületét, a Szabványügyi Hivatalt, a németek által megszállt Párizst, a földalatti mulatók világát, a romokból újjáépülő életet, Sartre-t és körét, egyszóval mindent, ami Viant jellemzi. Aztán a dzsessz, Duke Ellington és Miles Davis, a Saint-Germain pezsgő éjjeli világába nyer betekintést a közönség.

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.