Pesti Srácok

Több mint ezer relikviát árverez el a Rolling Stones egykori basszusgitárosa

Árverésre bocsátja több mint ezer tárgyból álló zenei relikviagyűjteményét a Rolling Stones egykori basszusgitárosa, Bill Wyman.

MTI

A 83 éves zenész 1993-ban vált ki az együttesből. A banda ötven évét felölelő óriási gyűjtemény, amely személyes tárgyakból, hangszerekből, fellépőruhákból áll, a Julien's Aukciósház árverésén vásárolható meg. Az aukciót május 29. és 31. között tartják Beverly Hillsben. Az árverés egyik legérdekesebb tétele az a Vox AC30-as hangerősítő lesz, amelyet Wyman 1962-ben vásárolt, amikor meghallgatásra jelentkezett a Rolling Stones együttesbe. A próbajátékot egy londoni kocsmában tartották.

PestiSracok facebook image

Wyman felidézte, hogy a banda tagjai, Keith Richards és Mick Jagger, nagyon elégedettek voltak az erősítővel, mivel nekik akkoriban ócska erősítőik voltak. "Vettem nekik egy italt, és megkínáltam őket cigarettával is. Mind ugrottak érte, mivel dohányoztak, de nem volt rá pénzük" - mesélte a zenész egy 2008-as interjújában. A hangerősítő a becslések szerint 80-100 ezer dolláros (25-30 millió forintos) áron kelhet el. Wyman árverésre bocsátja számos egykori gitárját, köztük 1969-es Fender Mustang basszusgitárját is, amelyen a Stones koncertjein játszott 1969-ben és 1970-ben. A hangszer a szakértők szerint 500 ezer dollárért (155 millió forintért) is elkelhet.

Az árverés bevételének egy része a Macmillan Rákalapítványt, a Pince's Trust brit ifjúsági jótékonysági szervezetet és a Közép-karibi Tengerészeti Intézetet támogatja. A gyűjtemény néhány darabját március 10. és április 20. között az írországi Stílusikonok Múzeumában lehet megtekinteni, illetve közvetlenül a májusi árverés előtt Beverly Hillsben.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.