Pesti Srácok

A fiatalok látásmódjához igazítva mutatják be a Bánk bánt

A mai fiatalok látásmódjához igazítva mutatják be a Bánk bánt a TRIP hajón: A Bánk bán per március 9-től látható Magács László rendezésében a NézőKépző ifjúsági programsorozat keretében.

MTI

A Katona József drámáján alapuló előadásban Baki Dániel, Dékány Barnabás, Georgita Máté Dezső és Móga Piroska játszik, írója Fabacsovics Lili. A különleges előadás a csaknem tízéves múltra visszatekintő NézőKépző ifjúsági programsorozat keretében valósul meg - áll a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.

PestiSracok facebook image

Az alkotók egy bírósági tárgyalás keretében jelenítik meg a Bánk bán szereplőit, a nézők megismerkedhetnek a dráma alakjainak indítékaival, majd az előadást követően egy bírósági tárgyalás esküdtjeiként saját maguk is véleményezhetik az elhangzottakat, sőt ítéletet is hozhatnak. "A fiatalok ilyen szintű bevonása érthetővé és átélhetővé teszi a drámát, az alkotók pedig fontosnak tartják, hogy közelebb hozzák a középiskolás korosztály tagjaihoz a Bánk bánt, megértessék velük, miben rejlik ennek az archaikus nyelvezetű klasszikus drámának az ereje" - áll a közleményben. Az alkotók arra vállalkoznak, hogy négy színész segítségével közérthetően, jól követhetően fejtsék ki a történetszálakat, megismertessék a közönséggel a szereplők motivációit, miközben Katona József eredeti szövegét alapul véve hoznak létre egy előadást - írják az ismertetőben.

A Bánk bán per nem csupán a drámát helyezi érthető környezetbe, hanem segítségével belekóstolhatnak a diákok abba is, milyen a törvénykezés világa, majd az előadás második részében egy szakember vezetésével esküdként dönthetnek arról, bűnös-e Bánk bán vagy sem. A nézők a közös ítélethozatallal nyithatnak utat a darab további elemzése felé.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.