Pesti Srácok

Elhunyt Fábián Gyula, a Magyar Rádió örökös tagja

Életének 91. évében elhunyt Fábián Gyula újságíró, a Magyar Rádió egykori munkatársa, aki hosszan tartó, nagy türelemmel viselt betegség után szerettei körében hunyt el péntek délután.

MTI

Fábián Gyula Nagyszalontán született 1929-ben. Magyar-latin szakos tanári diplomáját a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerezte. Pályakezdőként a Magyar Rádióban helyezkedett el újságíróként, 1952-ben. A Falurádió, a Kincses Kalendárium szerkesztője, műsorvezetője volt, de dolgozott a belpolitikai szerkesztőségben, egyéb kulturális műsorokban is.

PestiSracok facebook image

1956-ban a Szabad Kossuth Rádió szerkesztőjeként a Parlament épületében, a Nagy Imre miniszterelnök irodája mellett berendezett ideiglenes stúdióból szerkesztette a műsort, tájékoztatta az országot, tagja volt a forradalom idején a rádió öttagú vezetőségének. Mindig a rádiót tekintette valódi munkahelyének, de ’56 után elvették műsorát, visszaminősítették beosztásában.

Fábián Gyula az 1970-es években a Mezőgazdasági Múzeumban dolgozott, ahol megszervezte a múzeum baráti köreinek országos hálózatát, majd a Vízügyi Múzeum létrehívója, első igazgatója lett. Néhány évig a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársa volt, ahol ő rendezte a centenáriumi Arany János-kiállítást.

Szociográfiai, művészeti és irodalmi írásai jelentek meg a többi között a Kortárs, a Tiszatáj, a Forrás, a Fiatal Magyarország, a Jelenkor folyóiratban, de napilapokban (Új Magyarország, Pest Megyei Hírlap, Magyar Nemzet) is közzétették számos írását. Mindezek mellett továbbra is dolgozott a Magyar Rádiónak.

A rendszerváltás előtt Fábián Gyula olvasószerkesztője volt a Képes Újságnak, a rendszerváltás kezdeti napjaiban elindította a Szabad Szó folyóiratot, dolgozott a Magyar Fórumnál, majd főszerkesztője lett a Szabad Földnek, később főmunkatársa a Magyar Nemzetnek és a Lánchíd Rádiónak, ahol 86 éves koráig olvasta fel heti jegyzeteit.

Fábián Gyulának 2005-ben 1956-os tevékenysége elismeréseként a Magyar Rádió örökös tagja címet adományozta 80. évfordulóján az intézmény. Nívódíjat kapott, később a rádió Aranytollas újságírója is lett. Újságírói tevékenységét 2009-ben Rát Mátyás-díjjal, 2013. augusztus 20-án a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje (polgári tagozat) kitüntetéssel ismerték el.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.