Pesti Srácok

Elhunyt Zana József

Elhunyt Zana József

Hosszan tartó betegség után hétfő hajnalban meghalt Zana József színész, Ganxsta Zolee és Zana Zita édesapja. A színész 81 éves volt. Utolsó heteit a Honvéd Kórházban töltötte. Az AC Newsnak a színész lánya, Zita erősítette meg a hírt.

061.HU

Egy ideje nagyon rosszul volt, éppen ezért költöztem haza néhány hónapja, hogy mellette tudjak lenni, és mindenben segíthessem. Többször volt kórházban az utóbbi időben. Legutóbb, amikor kiengedték, még jókedvű volt, de pár hete megváltozott. Már nem viccelődött- kezdte az AC Newsnak könnyek között Zita.

"Nemrég ismét rosszabbul lett, bevizesedtek a szervei. Az utolsó hetét a Honvéd Kórházban töltötte, és ma hajnalban mindkét veséje leállt. Fél 5-kor ment el. Természetesen értesítettem az édesanyámat, és a család többi tagját.A testvérem, Zoli borzasztóan fogadta, hiszen ő is nagyon szerette az édesapját. A búcsúztatóról még egyelőre nem tudok beszélni, friss ez az egész, nehéz ilyenkor bármit is mondani."

PestiSracok facebook image

Zana József a Rózsahegyi Kálmán színiiskolájában végezte színészi tanulmányait 1956–1959 között. 1959-1962 között a Vígszínház tagja volt. 1962–1964 között a Music Comedy Színházban lépett fel. 1964–1965-ben egy évadot játszott a Faluszínházban, majd a Békés Megyei Jókai Színház tagja lett 1965-től 1966-ig. 1967–2002 között a Vidám Színpad és a későbbi Centrál Színház tagja volt. 1990-től rendezett is.

A színház profiljának megváltozását követően önálló show-műsorokkal lépett színpadra. 2005-ben Vidám Kabaré néven a régi kabaréhangulat feltámasztását tervezte mint művészeti vezető, rendező, Kemény Györggyel közösen a Guttenberg Művelődési Házban, ami nem valósult meg. 15 évig nem állt színpadra, amikor 2016-ban Kriszt László, a Kazán István Kamaraszínház vezetője hívta meg egy musical-estre. A színész mindvégig újabb és újabb önálló esteket tervezett, hiszen a színpad volt a második otthona.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.