Szájmaszktörténet, avagy az arctámadó kórságok elleni modern védekezés előzményei

Bizonyosan állítható, hogy a koronavírus-járványról a jövőben mindenkinek a szigorú karanténszabályok, a végeláthatatlan home office és az utcán maszkot viselő emberek jutnak majd az eszébe. Az egyik ilyen emblematikus maszk az N95 névre hallgató eszköz, amely a potenciális gazdatesteknek tekinthető embertársainkkal közös légtérben mozgolódva az egyik legjobb védelmet nyújtja. Ez a típus a levegőben található fertőző anyagok 95 százalékát kiszűri, beleértve a vírusokat is, ellentétben a sebészi maszkokkal, amelyek túlzott védelmet nem biztosítanak. De nézzük, honnan is jutottunk el ideáig.

BOKOR GÁBOR - 061.hu

Miként a szájmaszkokról szóló hosszú cikkében a Fast Company fogalmaz, az N95 egy életmentő eszköz, amelyből borzasztó hiány van most a világon, holott korábban könnyedén beszerezhető volt. Csak hát jött a koronavírus és egy szempillantás alatt felvásárolták a készleteket.

Christos Lynteris, a St. Andrew’s Egyetem antropológus professzora szerint az aggódó polgárok még azelőtt kezdtek el maszkokat hordani, hogy tudták volna, a baktériumok és vírusok képesek szállni a levegőben és így is megbetegíthetik őket. Példaként egy 1720-as, Marseille-ből származó festményre mutatott, amelyen holttesteket szállító emberek láthatók, akiknek szövet takarja az arcát. A dél-francia nagyváros volt a 18. században tomboló pestisjárvány epicentruma. Akkoriban még nem tudták, hogy a bubópestis leggyakrabban nem cseppfertőzés útján terjed, hanem patkánybolha csípése miatt következik be, amely a baktériumokat köztes gazdaként hordozza. A baktériumok ezzel egy addig egészséges gazdába jutnak be, miután a bolhában már felszaporodtak.

Ezekkel a teóriákkal magyarázható az, hogy az 1600-as években miért hordtak a pestises időszakokban az orvosok csőrre hasonlító maszkokat. A korabeli maszkokat elsősorban orvosok hordták, akik kiutaztak a beteghez, hogy megállapítsák a betegséget, majd ha az bebizonyosodik, megjelöljék őket. Akkoriban, oltóanyag és gyógyszer hiányában a pestis rendkívüli gyorsasággal, az első tünettől számított 48 órán belül végzett a betegekkel. A történészek szerint a csőrszerű maszkok végén két orrnyílás volt, a "csőr" hátsó traktusába pedig illatgyertyát vagy más, jó illatú anyagot tettek, mivel azt hitték, hogy a kellemetlen szagokon túl az majd a betegségtől is védelmet nyújt.

Az első, a maihoz már hasonló műtős maszkok az 1800-as évek végén jelentek meg, ám az ezek is inkább hasonlítottak az arc elé terített kendőhöz, aminek elsősorban nem az volt a feladata, hogy a levegőben található kórokozókat kiszűrje. Arra szolgáltak, hogy a műtét közben az orvos, ha netán köhögne, ne a szétnyitott testű páciensbe juttassa az esetleges baktériumokat és kórokozókat, amelyek a nyállal terjednek. Ma ugyanezen okból viselnek orvosi maszkokat a doktorok és a műtőben dolgozó személyzet. És itt jön képbe egy nagyon fontos különbség a műtéti maszk és a ma oly nélkülözhetetlen szájmaszk között: míg előbbi a környezetet védi, utóbbi az egyént, aki hordja. Ezért is olyan mérgesek az egészségügyi dolgozók és szakértők, mikor azt az információt kapják, hogy a szájmaszkból hiány van, hordjanak inkább műtéti maszkot – írja a Fastcompany.com, amely szerint további fontos különbség, hogy a műtéti maszk jóval lazább, nem szorul annyira rá az emberi arcra, így sokkal könnyebben beengedi a kórokozókat.

Az első komolyabb szájmaszkot egy kínai orvos, név szerint Lien-teh Wu fejlesztette ki az 1910-es években, mikor Kína északi részén, Mandzsúriában felütötte a fejét a pestis. A szörnyű kór a fertőzöttek száz (!) százalékával végzett. Az orvos, miután végignézett egy boncolást és tárgyalt a boncmesterrel, megállapította hogy nem csak a szúnyogok és legyek által lehet elkapni a pestist, így kifejlesztett egy sokkal masszívabb maszkot, amely több réteg gézből és pamutból állt, hogy jobban szűrje a belélegzett levegőt. Bár Wu találmánya forradalmi volt, sokan kételkedtek benne. Az első világháborút megelőző években aztán szélsebesen kezdett el terjedni a kínai orvos eszköze, hiszen megállapították, hogy az akkor ismert kórokozók majdnem mindegyikétől megvédte azt, akin volt.

Az említett N95 maszk is a Wu-féle alapelveket követi. A világháborúk alatt a tudósok gázmaszkokat is kreáltak komplex légszűrővel, ami az egész fejet eltakarta, hogy megvédjék viselőjét és mindig tiszta levegőt szívhasson be. De ezeknek a maszkoknak is van hátránya, ugyanis azon felül, hogy a többségük nem valami kényelmes, idővel egyre nehezebb lesz bennük a légzés, hiszen a szövet közötti rések eltömődnek. Úgy vélik, hogy egy N95-ös maszkot legfeljebb nyolc órán át lehet hordani egy nap. A 2000-es évek elején, mikor a SARS-vírus söpört végig a fél világon, a kínai emberek ehhez hasonló komoly maszkokat hordtak, majd mikor ez nem teljesen lassította le a járványt és az begyűrűzött Pekingbe, az utcákon csak gázálarchoz hasonló, nagyon komoly maszkot viselő járókelőket lehetett látni.

Napjainkban sem annyira elterjedt, hogy a kórházakban ilyen komoly védőfelszerelést hordanának és ennek állítólag az az oka, hogy csak a mostani koronavírus-járvány idején van jelentősége, “békeidőben” annyira nem fontos. Nikki McCullough, a világ egyik legnagyobb barkács- és háztartási eszközeit gyártó cég, a 3M egyik vezetője elmondta, hogy a ma oly keresett N95 maszk évszázadok alatt fejlődött és ehhez több járvány is kellett. "A koronavírus után is folytatjuk a fejlesztést” – ígérte a szakember.

Kiemelt fotó: Egészségügyi dolgozók és katonák a mandzsúriai pestisjárvány kitörése után, 1910-ben (forrás: Think China)