Százötven évvel ezelőtt indult el Budán a világ második siklója

Százötven évvel ezelőtt, 1870. március 2-án indult el a Budavári Sikló, korábbi nevén Budai Hegypálya. A gróf Széchenyi István fia, Széchenyi Ödön kezdeményezte sikló Európában a második volt a franciaországi lyoni után. A második világháborúban súlyos károkat szenvedett, a helyreállítást 1984-ben kezdték meg, az ünnepélyes avatásra pedig 1986. június 4-én került sor. A 150. évforduló alkalmából - hétfőn - emléktáblát avattak a Clark Ádám téri állomáson.

061.hu

Gróf Széchenyi Ödön (a legnagyobb magyar fia) 1867-ben a franciaországi Lyonban látott példa nyomán javasolta, hogy a budai Várhegy Duna felőli oldalán építsenek kötélvontatású hegyi vasutat, azaz siklót. Kezdeményezését gyorsan felkarolták, mert akkoriban majd minden közhivatal a Várban székelt, a hegyre viszont nem lehetett tömegközlekedési eszközzel feljutni. Az építkezés Wohlfahrt Henrik vezetésével 1868-ban kezdődött meg, a folyamatosan módosuló tervek alapján folytatott munka 182 300 forintot emésztett fel és másfél évig tartott. A 95 méter hosszú, 50,55 méter szintkülönbséget leküzdő, 30 fokos lejtésszögű Budai Hegypálya alsó állomása a Clark Ádám téren, az Alagút mellett, a felső a Várban, a Szent György téren van.

A lépcsőzetesen egymásra épült három elemből álló két kocsit, amelyekben 24-24 ember utazhatott, a bécsi Spiering gyár készítette el. A 35 lóerős gőzgépet is Bécsből, Schulz Tódor üzeméből hozták, míg a gőzkazánokat az Első Magyar Gépgyár szállította. A gőzgépet az alsó állomáson helyezték el, a kilenc láb (mintegy 2,7 méter) átmérőjű hengerre tekeredő kötél ingajelleggel fent kötötte össze a két kocsit, a gravitáció erejével egyensúlyozva ki azokat, csak mozgatásuk igényelt többletenergiát. A kocsik két végéhez a drótkötél mellett kapaszkodó vaskörmöket is kapcsoltak, amelyek a kötél elszakadása esetén a pálya mentén elhelyezett gerendákba kapaszkodva állították volna meg az elszabaduló kocsikat. A csodálatos panorámát biztosító siklóra a jegy az első osztályon hat, másodosztályon négy krajcárba került.

A járművet 1870. március 2-án helyezték üzembe, megelőzve a fogaskerekű 1874-es felavatását.

A siker láttán csakhamar újabb pályákat terveztek: a Döbrentei tértől a gellérthegyi Citadelláig, valamint a Tabán és a Svábhegy között, ezek azonban sohasem valósultak meg. A sikló a koncesszió lejártával, 1920-ban a főváros tulajdonába került, 1932-ben átvette át a Budapest Székesfővárosi Közlekedési Rt. (BSZKRT), a BKV elődje. Mivel forgalma egyre nőtt (1943-ban már kétmillió utast szállított), többször felmerült a villamosítás igénye, de a felújítás rendre elmaradt.

A második világháborúban, Budapest ostroma alatt 1944. december 20-án a felső állomást és a kocsit bombatalálat érte, a használhatatlanná vált sikló megmaradt berendezéseit elbontották, a síneket felszedték. A Várba a közlekedést buszokkal oldották meg, a sikló újjáépítése csak időről időre került szóba. Hosszú évek civil aktivitásának köszönhetően a főváros 1980-ban megbízta a Metróber vállalatot, hogy készítsen átfogó tanulmánytervet a sikló újjáépítésére.

A siklót 54 kW-os villanymotor hajtja, mind az indítás, mint a leállítás automatikus, a három méter átmérőjű hajtókerékkel működő vonóberendezés a felső állomásra került. A biztonságról úgynevezett rugóerő-tárolós fék gondoskodik, amely a kötél elszakadása esetén megállítja a járművet. A 24 fő befogadására képes, az eredeti mintájára, lépcsős kialakítású két kocsi, az északi pályán futó BS1 "Margit" és a délin futó BS2 "Gellért" ragasztva rögzített normál, 1435 mm széles pályán fut, egy másodperc alatt másfél métert tesz meg. (A járművek ennek duplájára is képesek lennének, de az utasok kérésére sebességüket 1988-ban felére csökkentették.)

A budavári Sikló naponta reggel fél nyolc és este tíz óra között működik, éves forgalma mint 600 ezer-egymillió utas, a teljes árú jegy 1400 forintba kerül.

Kiemelt kép: Korabeli metszet a sikló 1870-es megnyitásáról
Fotók: Szigetváry Zsolt/MTI, Fortepan