Pesti Srácok

Augusztus végén tarthatják meg a Fishing on Orfű fesztivált

Augusztus végén tarthatják meg a Fishing on Orfű fesztivált, a már megváltott jegyek érvényesek az új időpontra is - közölték a szervezők.

MTI

A járványhelyzet miatt új időpontban, augusztus 26. és 29. között lesz a zenei rendezvény, az új program már megtalálható a fesztivál honlapján. A szervezőknek sikerült kisebb változtatásokkal átszervezniük az eredeti programot, így az nagyjából megegyezik az eredeti tervekkel - olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

"A Fishing on Orfű egy teljesen magánkézben lévő vállalkozás, amely már sok éve nagyobb szponzorok és jelentősebb támogatók nélkül működik, szinte kizárólag a jegybevételekből gazdálkodva. A halasztás a több száz munkavállalónk, a több mint 150 fellépőnk és úgy gondoljuk, hogy a közönségünk érdeke is. Bízunk abban, hogy augusztus végén már biztonságban jöhetünk össze Orfűn" - idézi a közlemény Egyedi Pétert, a fesztivál sajtófőnökét.

A rendezvényre március elejére az összes bérlet elkelt, a pénteki és szombati napokra már napijegyet sem lehetett kapni. A jegyvásárlást jelenleg leállították, a tervek szerint júniusban indítják újra. Bővebb információ a weboldalon található.

Fotó: MTI/Sóki Tamás

Ajánljuk még

"Ki a faszom az a Szabó Pál?" - Az Echo Tv-ben lepleződött le a momentumos stílus

Magyar ugar 2017 március 10.
Élő adásban káromkodott, "kiafaszomozott" Soproni Tamás, a Momentum Mozgalom alelnöke, amikor tegnap az Echo Tv Napi Aktuális című műsorában vendégeskedett. Földi-Kovács Andrea műsorvezető gyakorlatilag a sarokba szorította Sopronit, akinek többször is az arcára fagyott a mosoly. Földi-Kovács Andrea kérdésére Soproni leszögezte, a Momentum nem fog bocsánatot kérni a vidékiektől, amiért párttagjuk, Mécs Imre egykori SZDSZ-es képviselő fia, Mécs János trágár írásban arról értekezett, hogy rühelli a vidékieket. Soproni szerint nincs miért magyarázkodniuk. Földi-Kovács Andrea a Momentum által korholt, leváltandó politikai elithez fűződő korábbi kapcsolatairól, valamint az új pártot mozgató, öreg kommunista háttéremberekről is kérdezte a Momentum alelnökét. Továbbra sem egyértelmű, hogy miből finanszírozza a mozgalom a működését és tevékenységét, valamint, hogy mit is akarnak valójában, hiszen az értékrendjüket firtató kérdésekre változatlanul gumifogalmakkal dobálóznak.