Pesti Srácok

Meghalt Fekete György

Meghalt Fekete György

Életének 88. évében meghalt Fekete György belsőépítész, iparművész, a nemzet művésze, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) tiszteletbeli elnöke - tudatta az MMA szerdán. "Fekete Györgyöt szerdán érte a halál. A tiszteletbeli elnököt a Magyar Művészeti Akadémia mély fájdalommal gyászolja és saját halottjának tekinti".

MTI

Fekete György Zalaegerszegen született 1932-ben, tanulmányait 1957-ben végezte el a Magyar Iparművészeti Főiskolán. Ezt követően az Általános Épülettervező Vállalatnál (ÁÉTV) lett irányító tervező, majd szabadfoglalkozású iparművész. A nyolcvanas évek elején a Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola igazgatója volt, 1997-től pedig egyetemi tanár a Soproni Egyetemen.

1995-ben lett a Magyar Művészeti Akadémia tagja, amely 2011 őszén köztestületté alakult, az intézménynek pedig Fekete György lett az elnöke. 2017. október 10-től annak tiszteletbeli elnökeként dolgozott tovább.

Művészeti alkotómunkája a belsőépítészet csaknem minden területét átfogta. Tervezett múzeumi kiállítási installációkat, középületbelsőket, református templombelsőket, iskolákat, üdülőszállókat, művelődési házakat és külföldi magyar kiállításokat.

A rendszerváltás előtt nem sokkal politikai karrierbe kezdett. 1988-ban belépett az MDF-be. 1990 és 1994 között a Művelődési és Közoktatási Minisztérium helyettes kulturális államtitkára volt. Antall József halála után behívták az Országgyűlésbe. 1994-ben a XII. kerületi egyéni választókerületben szerzett egyéni mandátumot, egy évre rá kilépett az MDF-ből és a frakcióból is, majd 1996-ban belépett a Kereszténydemokrata Néppártba (KDNP). 1997 és 2001 között a KDNP alelnöke volt.

Vezető kép: MTI

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.