Pesti Srácok

Hatvanöt éves lenne Peter Ogi, az első magyar punkzenekar alapítója

Hatvanöt évvel ezelőtt, 1955. május 12-én született Peter Ogi, vagyis Hegedűs Péter, a magyar alternatív zene egyik legismertebb egyénisége. Az első magyar punkzenekar, a Spions alapítója olyan nemzetközi sztárokkal dolgozott együtt, mint Peter Gabriel, Boy George vagy a Sex Pistols producere, Malcolm McLaren. Peter Ogi hatvanhárom éves korában, tavaly január 2-án hunyt el.

061.hu

Ogi a Bartók Béla Konzervatóriumban kezdte zenei tanulmányait először gitár, később zeneszerző szakon. Szintén ezen a szakon Petrovics Emil és Kurtág György tanítványaként végezte el a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémiát, majd a kor hangját meghallva, 70-es évek közepén Molnár Gergellyel megalapította az első magyar punkzenekart, a Spionst. Ezen évek alatt saját elmondása szerint nagy hatással volt rá Jimmy Hendrix, vagy éppen Frank Zappa munkássága, de legfőképpen Lou Reed Transformere formálta át a legjobban.

PestiSracok facebook image

1978-ban elhagyta Magyarországot, az első időszakban Párizs és London között ingázott és Malcolm McLarennel, a Sex Pistols producerével dolgozott. Megjelent egy kis- és egy nagylemeze, valamint közreműködött McLaren akkori együtteseinek lemezfelvételeiben: Adam Ant, Bow Wow Wow, Boy George munkatársa volt. Stúdiómunkákat is vállalt, szintetizátorprogramozó volt pl. Peter Gabriel csapatában. 1983-ban New Yorkba költözött, ott két együttest is alapított. Először a Backlash-t, Mark Ribot-val, Michael Blair-rel, Greg Cohen-nel, akik Tom Waits, ill. John Lurie zenekarának tagjai voltak.

A második zenekar a Central Europe volt, mely – Ogira jellemző módon, jóval a divat előtt – a világzenei irányzat jegyeit hordozta: arab hegedűs (Djamel Ben Yelles), afrikai ütősök tették a formációt egyedivé. A kilencvenes évektől Ogi főleg Magyarországon alkotott, filmzenéket komponált (pl. Szédülés, Zsötem), kiadott albumokat is (Songs, Blaze). Ezután néhány év szünet következett: egy betegség és a gyógyulás hosszú időre távol tartották az aktív zenéléstől. 2003 körül kezdődött a visszatérés, azóta különböző zenészekkel időnként fellépett magyar koncerthelyszíneken.

– emlékezett pályatársára Menyhárt Jenő, az Európa Kiadó frontembere.

Ajánljuk még

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.