Pesti Srácok

Közösségek hete kicsit másképp

Idén virtuális formában rendezik meg a közösségekben rejlő értékeket és a közösségi kezdeményezéseket fókuszba helyező Közösségek Hete országos rendezvénysorozatot május 11. és 17. között. A programsorozat az „Így is összetartozunk” mottóval hirdeti, hogy a közösség megtartó ereje ma fontosabb, mint valaha.

061.hu

A Közösségek Hete rendezvénysorozatot - amely a Szabadtéri Néprajzi Múzeum – Múzeumi Oktatási és Módszertani Központ vezetésével, valamint az Országos Széchényi Könyvtár, és az NMI Művelődési Intézet Nonprofit Közhasznú Kft. közreműködésével valósul meg - minden évben kulturális intézmények, önkormányzatok, civil szervezetek és közösségek számára hirdetik meg, olyan programokkal lehet rá jelentkezni, amelyek – képviselve a Közösségek Hete szellemiségét – felhívják a figyelmet a közösségi kezdeményezésekre, az intézményekben és azokon kívül működő közösségek tevékenységeire és helyi társadalomformáló erejükre. A programsorozat megvalósításával kapcsolatos eredeti elképzeléseket ugyan felülírta a koronavírus-járvány, de a szervezők – átérezve, hogy mekkora erőt jelent most, ha a karanténban élő emberekhez eljuttathatják a Közösségek Hete üzenetét – rövid idő alatt újragondolták a koncepciót és a rendezvényt az online térbe költöztették.

PestiSracok facebook image

A Közösségek Hete felvezető eseményeként – s hogy lélekben együtt tudjunk készülődni a közösségek ünnepére – arra kértek mindenkit, hogy ki-ki a saját otthonában állítson májusfát, vagy díszítsen májuskosarat, melyen elhelyezheti jókívánságait, szeretetüzeneteit. A felhívás nyomán nagyon sokan csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az alkotások, illetve a Közösségek Hete virtuális kapunyitására, a május 11-re elkészülő online kiállítás az Állíts Te is májusfát Facebook csoportban tekinthetők meg.

Idén az ország közel 80 települése kapcsolódott be a programsorozatba, Pest, Hajdú-Bihar, valamint Somogy megyéből érkezett a legtöbb regisztráció. Hat tematikából választhattak a programszervezők. A „Karantén kultúra” programtípus keretében az Algyői, a Sopronkövesdi és az Eleki Tájház kollégái virtuális séta keretében vezetik végig a látogatókat a tájházon. A Solymár Imre Városi Könyvtár játékra hívja a számítógép előtt ülőket: skicc részlet alapján kell felismerni Bonyhád valamely jellegzetes épületét. Erzsébetvároshoz kapcsolódó bélyegek képeit osztja meg a budapesti Bélyegmúzeum Facebook oldalán, kommentben mindenki megírhatja, hogy szerinte hogyan kapcsolódik a bélyegkép a kerülethez. Számos település a helyben felfedezhető értékekre online kvízjátékkal hívja fel az ott lakók figyelmét.

A „Ki mit tud? – Tanuljunk egymástól! – Interaktív műhely” keretében a Ceglédberceli Kultúrház és Könyvtár a kisgyermekes családokat szeretné közös alkotásra ösztönözni: olyan tündérkert készítésre biztatják az aprónépet és szüleiket, mely akár a balkonon is elfér. A Balatoni Kálmán Imre Emlékház munkatársai a népszerű karanténkonyha ötletét felhasználva fakanalat és sodrófát ragadnak, hogy elkészítsék az operettkirály kedvenc ételét. Az emlékház Facebook oldalán főzés közben többek között a művész magánéletének néhány érdekességére is fény derül. Az Emlékház dolgozói a gyerekeknek egy barkácsolós videóval kedveskednek, amely során otthon is megtalálható alapanyagokból és eszközökkel különböző színházi kellékek elkészítését mutatják meg.

Az „Egyhetes sportkihívás” tematika mozgatta meg a Tatabányai Múzeum fantáziáját: „BányaBarangoló” programjuk igazi kihívás valamennyi vállalkozó felnőtt vagy gyermek számára, ha végigfutják a bányautak valamelyikét. Megosztott szelfiket várnak a teljesített feladatról. A Kemenesaljai Művelődési Központ és Könyvtár szervezésében zenevonaton utazó zenészek adnak pénteken térzenét a celldömölkieknek, hiszen tudják, hogy: „Van időnk szeretni”. A BEMKK Petőfi Művelődési Központ az „Ökotippek” programtematika keretében otthon is megvalósítható ötleteket, tippeket oszt meg közösségi oldalán.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.