Pesti Srácok

Öt nagyszínházi bemutatóval készül a Veszprémi Petőfi Színház

Öt nagyszínházi bemutatóval készül a jövő évadra a Veszprémi Petőfi Színház, a gyermek- és ifjúsági kínálatban pedig két Csukás István-mű szerepel - közölte pénteki, veszprémi sajtótájékoztatóján a teátrum igazgatója.

MTI

Oberfrank Pál elmondta, hogy elsőként Eisemann Mihály-Éri Halász Imre-Békefi István Egy csók és más semmi című operettjét láthatja a közönség, Lendvai Zoltán rendezésében októberben. Ezt követi Aldo Nicolai Hárman a padon című komédiája novemberben, melyet Deák Krisztina rendez, a darabban Bálint Andrást, Szilágyi Tibort és Oszvald Marikát láthatják a nézők. Lévay Szilveszter-Michael Kunze Mozart című musicaljét Somogyi Szilárd rendezésében láthatja a közönség decemberben. Ezután Bródy Sándor A tanítónő című falusi életképe kerül színpadra 2021 februárjában, melynek rendezője Oberfrank Pál. Végül 2021 márciusában Michael Frayn Ugyanaz hátulról című vígjátékát láthatja a közönség, Funtek Frigyes rendezésében, mely a színfalak mögött zajló eseményekről szól. A fiatal nézőkre gondolva bemutatják az idén februárban elhunyt Csukás István Diótörőcske, valamint Keménykalap és Krumpliorr című mesejátékát - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Szintén a gyermekekhez szól Hedry Mária-Radvány Balázs Kukamese című zenés mesejátéka Tóth Géza rendezésében és Buda Ferenc, Szokolay Dongó Balázs és Bolya Mátyás Csillaglépő csodaszarvas című darabja a Kabóca Bábszínház előadásában, Rumi László rendezésében. Örkény István Egypercesek című művét alkalmazta színpadra Dvorák Gábor, ezt követi majd szintén a Dvorák Patka Színház előadásában a De szeretnék gazdag lenni című József Attila-est.

A Latinovits-Bujtor Játékszínben Gyökössy Zsolt A második teríték című színjátékát láthatják a nézők, majd Carol Rocamora Kezed örökké szorítom című műve kerül színre, a darab Anton Csehov és Olga Knipper levelezése alapján készült, rendezője Oberfrank Pál. Frontátvonulás címmel Pásztor Márk Cseh Tamás-estet készít, majd Abigél titkai címmel Piros Ildikó önálló estje kerül színpadra, melyen Szabó Magda írónő emlékét idézi meg. Keresztes Tamás és Pelsőczy Réka rendezében lesz látható Lengyel Nagy Anna A mi Józsink/Erzsike című darabja.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.