Pesti Srácok

Programajánló - Ma este az Akik maradtak a Duna TV műsorán

Ma este 21.15 perctől a Duna TV-n látható Magyarország tavalyi Oscar-delegált filmje, az Akik maradtak, amely idén a legtöbb díjat kapta a magyar kritikusoktól. Ha teheti, nézze meg!

061.hu

A film 1948-ban, a háború utáni Magyarországon játszódik. Aladár (Hajduk Károly), a nőgyógyász szinte robotként, precízen, de minden lelkesedés nélkül végzi munkáját az egyik kórházban. 1944 vészterhes napjaiban elvesztette feleségét és gyermekeit, azóta céltalanná vált számára az élet. Egy nap a sors elé sodorja Klárát (Szőke Abigél), a 16 éves kislányt, aki hasonló körülmények között vesztette el szüleit és testvérét. A két magányos, súlyos traumákkal terhelt ember egymásra találásának szívszorító története ez a film. Mindketten sokat veszítettek, és mindketten új életet kezdenek, miközben az idő múlásával a körülöttük lévő világ újra veszélyessé válik, Magyarországon a Rákosi-rendszer diktatúrája alakul. Vajon túl lehet-e élni a múlt és a jövő tragédiáit, ha összekapaszkodnak azok, akik még megmaradtak?

PestiSracok facebook image

A magyar filmkritikusok januári díjátadóján az Akik maradtak diadalmaskodott - a legjobb forgatókönyv díját Muhi Klára és Tóth Barnabás érdemelte ki az alkotásért, míg Szőke Abigél és Hajduk Károly a legjobb női, illetve a legjobb férfi főszereplőnek járó elismerést vehette át.

A film rendezőjével, Tóth Barnabással készített interjúnkat ITT, főszereplőjével, Szőke Abigéllel készült interjúnkat pedig ITT olvashatja!

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."