Pesti Srácok

"Morricone egy csoda volt"

Koltai Lajos, a Sorstalanság rendezője nem csupán a Kertész Imre-könyv alapján készített filmjén dolgozott a 91 évesen elhunyt Ennio Morriconéval. A világhírű magyar operatőr és rendező a távirati irodának mesélt a zseniális filmzeneszerzőről. Mint mondta, Morricone csodálatos ember volt, aki zenébe öntötte mindazt, ami megérintette a lelkét és a szívét.

MTI, 061.hu

"Rosszul ért a halálhíre, nagyon szerettem ezt az embert, azon túl, hogy fantasztikus három filmet csináltunk együtt, s ebből egyik az én rendezésem volt, a Sorstalanság, ezért is meghatározó az életemben, hogy ő ezt elvállalta" - mondta Koltai Lajos a távirati iroda munkatársának, aki telefonon érte el a világhírű magyar operatőrt, a Sorstalanság rendezőjét. Koltai elárulta, a szobájában őriz két fényképet, az egyiken éppen átöleli Morriconét, a másik akkor készült, amikor a Sorstalanság zenei felvételei zajlottak Budapesten. A zeneszerző magával hozta a stábját, a szólistáit és a keverő hangmérnökét, a zseniális Fabio Venturit is, "aki nélkül nem ment sehova, mert ismert minden hangot, amit Ennio kigondolt, és rábízta magát" - mesélte.

PestiSracok facebook image

Giuseppe Tornatore Az óceánjáró zongorista legendája című filmjén dolgoztak együtt először, később pedig a Monica Belucci főszereplésével forgatott Malénán is. "Furcsa megjelenésű ember volt, inkább hitte volna az ember szigorú matematikatanárnak, bizonyos értelemben az is volt, rettenetesen imádta a sakkot. Egyszer Polgár Judittal is játszott, amit nagy becsben tartott, mindig emlegette" - emlékezett az első találkozásukra Koltai. "Már a Malénát forgattuk, amikor azt mondta egyszer, milyen érdekes, hogy mi ketten képviseljük a vizualitást a Tornatore-filmekben, a kép és az ő zenéje. A Maléna filmzenéjét még a forgatás előtt megírta, érzelmileg annyira tudott azonosulni a történettel, és annyira együtt gondolkodtak Tornatoréval. Erre a zenére forgattunk. A kamera mozgását a zene vezette. Így tényleg együtt képviseltük a vizualitást" - idézte fel Koltai Lajos.

Koltai és Morricone a rádió 22-es stúdiójában, a Sorstalanság zenei felvételén (Koszticsák Szilárd/MTI)

A Malénával Koltait operatőrként először, Morriconét zeneszerzőként ötödik alkalommal jelölték Oscar-díjra. Egymás közelében ültek a díjátadón.

- mondta. Szalay Lajost, a híres grafikust idézve megjegyezte, nagyon ritka az olyan ember, aki képes arra, hogy a semmiből fogalmazzon. Szalay szerint a magyar ember egyik fontos tulajdonsága, hogy a semmiből tud valamit fogalmazni. "Szó szerint ez történt Morriconénél is: a semmiből alkotott. Három-négy hangból egyszer csak elindult a mennyország felé. Elkezdett emelkedni. Valami hihetetlen képessége volt erre."



Koltai felidézte, hogy annak idején Morricone római lakásában beszélgetett a Sorstalanságról a zeneszerzővel. "Elolvasta a regényt olaszul, és Kertész Imréről faggatott, tudni akarta, hogy mit gondolok, milyen hangszert szeretnék hallani a filmben. Szerette a filmet. Először Rómában látta. A negyven fokos melegben, a bespalettázott ablakok mögött, a lakásában néztük meg. Mellette ültem a sötétben, és láttam, hogy folynak a könnyei" - mesélte.

Kiemelt fotó: Mohai Balázs / MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?