Pesti Srácok

Új park jött létre a Liget Budapest projekt égisze alatt

Új park jött létre a Városliget közelében a Liget Budapest projektnek köszönhetően: a 13. kerületi Szabolcs utca és Vágány utca között, több mint egy hektáros területen kialakított Bókay-kert tesztüzem keretében már várja a látogatókat.

061.hu

Az új parkot a szintén a Liget Budapest projekt keretében felépült Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ (OMRRK) környezetében alakították ki. Itt Európa egyik legnagyobb léptékű kulturális fejlesztése során, barnamezős beruházás eredményeképpen több tízezer négyzetméternyi terület kapott új kulturális és közösségi funkciót - közölte a Városliget Zrt.

PestiSracok facebook image

A beruházó emlékeztet, a Városliget melletti Szabolcs utcában, az egykori kórház területén felépített OMRRK 37 ezer négyzetméteres épületegyüttesében működik majd a világszínvonalú restaurátor-műhelyek, raktárak, kutatószobák és irodák mellett a Közép-Európai Művészettörténeti Kutatóintézet, és helyet kapott itt egy látogatóközpont is. Az OMRRK köré alakították ki a nyitvatartási időben (7 órától 19 óráig) szabadon látogatható, 13 ezer négyzetméteres Bókay-kertet.

A korszerű magyar gyermekorvoslás megteremtőjéről, Bókay Jánosról elnevezett parkban 132 fa és 5900 cserje található, a sétálók kényelmét padok, kerékpártárolók szolgálják, de madáretetőket és -itatókat, illetve úgynevezett rovarhoteleket is kihelyeztek a kertben. Mint a közlemény emlékeztet, az OMRRK a Néprajzi Múzeum, a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria több mint 300 ezer műtárgyának megőrzéséhez és tudományos feldolgozásához biztosít kiemelkedő minőségű infrastruktúrát.

Az új épületkomplexum legnagyobb, mintegy 30 ezer négyzetméteres létesítménye a múzeumi raktáraknak és restaurátorműhelyeknek otthont adó épület, mely a térszint alatt négy, a felett pedig háromszintes területen biztosít korszerű és biztonságos körülményeket. Az itt található műhelyek, irodák, műtermek és laborok a legmagasabb színvonalú tudományos és technikai hátteret fogják biztosítani az OMRRK-ban dolgozó múzeumi szakemberek számára.

A három nagy nemzeti közgyűjtemény számára az OMRRK felépítése nem csupán sok évtizedes hátrány ledolgozását jelenti: a fejlesztés meg is előzte korát, hiszen hasonlóan komplex kiszolgáló létesítménnyel még a kontinens nagy múzeumai is csak elvétve rendelkeznek - áll a Városliget Zrt. közleményében.

Képforrás: Városliget Zrt.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.