Pesti Srácok

Születésnapi sorozatot indít az idén 25 éves Fonó

A nyári szabadtéri Teraszkoncertek után az idén 25 éves Fonó egy különleges jubileumi válogatással indítja útjára az évadot. A Fonó25 Folkfőváros szeptember 16-19. között egyfajta mixe lesz a zeneház több kedvelt sorozatának. 25 év, 4 nap, 13 koncert, 4 táncház, és több mint 50 fellépő várja a népzene kedvelőit.

Hagyományosan a Fonó Szerda táncház kezdi a sort, amelyen Szalonna és Bandája muzsikál koncertet és táncházat, lesz Kamaracsütörtök a ZitheRandommal, Szlama Lászlóval, a Dalindával és a Babrával, amelyet a Babra táncháza követ. Pénteken első sorban a duóké lesz a főszerep, többek között, Herczku Ági-Nikola Parov, Borbély Mihály-Dresch Mihály, Porteleki László-Porteleki Áron, Lakatos Róbert-ifj.Csoóri Sándor 'Sündi', Szokolay Dongó Balázs-Geröly Tamás, valamint a Branka Trió is színpadra lép, 19-én pedig Balogh Kálmán-Lukács Miklós koncertje és a Karaván Família és barátai várják a közönséget. Minden este táncház követi a koncerteket, pénteken a Szászcsávási zenekar, szombaton pedig a Csángálló muzsikál majd.

PestiSracok facebook image


A Fonó falát a nyáron kiütötték, így létrejött egy teljesen szabadtéri, illetve egy félig nyitott koncert- és táncházi tér, ezzel párhuzamosan új gépészeti rendszert szereltek be, hogy mindig friss levegővel várják a vendégeket kint és bent egyaránt, így a járványügyi előírások betartásával a lehető legbiztonságosabb környezetben tudják a zenekedvelőket fogadni.

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.