Pesti Srácok

Alkalmazkodik a járványhoz a budapesti WOMEX

A WOMEX (Worldwide Music Expo) idei eseményét részben virtuálisan valósítják meg, jelentette be a magyar szervező, a Hangvető és a főszervező berlini Piranha Arts. A nemzetközi világzenei fesztivál programjai az eredeti időpontban várhatóan világszerte online elérhetőek lesznek majd, a szervezők jelenleg az esemény pontos helyszíni és online megvalósulásáról egyeztetnek.

061.hu

A szervezők közösen keresik annak a formáit, hogy Budapest milyen formában jelenhet meg az online közvetítés központi helyszíneként és mely elemei tudnak élőben Budapesten történni – különös tekintettel az idén a WOMEX-re beválogatott magyar előadókra, mint a Dalinda (a formáció énekesnőjével, Paár Julcsival készített 061-interjú ITT olvasható), vagy a régiós színpadra a zsűri által kiválasztott Babra, Ötödik évszak és a Magos illetve az esemény további magyarországi szereplői. A szervezők olyan megoldásokban gondolkodnak, amelyek úgy digitálisan, mint a helyi közönség számára az akkori körülmények között a legtöbbet tudják majd nyújtani.

PestiSracok facebook image



A cél, hogy az esemény minden megszokott szegmense megvalósulhasson legalább digitális formában: a beválogatott zenekarok koncertjei, a konferenciabeszélgetések, a filmbemutatók. Hamarosan bejelentik azt is, hogy idén ki kapja a WOMEX nagy presztízsű előadói életműdíjat és a szakmai díjat. A szervezők a digitális program részleteit a hónap végéig dolgozzák ki. A döntést a magyar kormány szeptember 1-jén bejelentett beutazási szigorításainak és a járványügyi helyzet aggasztó trendjeinek fényében hozták meg, amely óhatatlan egy olyan rendezvény esetében, amelyre normális körülmények között közel 100 országból érkeznek vendégek.

De lesz még teljeskörű magyarországi WOMEX, derült ki a rendezvény közleményéből. A berlini főszervezők, a Piranha Arts csapata és Hangvető megkezdte az egyeztetéseket arról, hogy az első olyan alkalommal ismét visszahozzák a Womexet Budapestre, amikor azt a járvány és az egyéb körülmények megengedik.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.