Pesti Srácok

Földes Tamás kapta idén a Kaszás Attila-díjat

Földes Tamás, a Budapesti Operettszínház színművésze kapta a Kaszás Attila-díjat – jelentette be Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár pénteken a kaposvári Csiky Gergely Színházban tartott, szeptember 15-én este az M5 csatornán is megnézhető Országos Színházi Évadnyitó keretében.

061.hu

Mintegy 23 társulat tagjai választották ki szavazataikkal az év elején a három idei jelöltet, akik közül a közönség voksai alapján került ki a győztes. A közönség Csankó Zoltánra (Győri Nemzeti Színház), Földes Tamásra (Budapesti Operettszínház) és Vlahovics Editre (szombathelyi Weöres Sándor Színház) szavazhatott a megújult www.kaszasattiladij.hu oldalon augusztus 23-áig.

PestiSracok facebook image

A díjat a Hegyvidéki Önkormányzat alapította a Mozaik Művészegyesülettel közösen, lebonyolítását pedig évek óta a Magyar Művészeti Akadémia támogatja jelentős forrással. A szakmai szavazatokat a Magyar Teátrumi Társaság gyűjti össze, amellett pedig, hogy az Emberi Erőforrások Minisztériuma idén harmadik alkalommal ajánl fel díjat, idén már kétszeres, bruttó 800 ezer forint értékben, az EMMI mellett a Raiffeisen Bank adott hozzájárulását, ezzel már csaknem 1,5 millió forintot tesz ki a Kaszás Attila-díjjal járó összeg.

A díj a magyar nyelven játszó színművészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila színművész szellemi hagyatékának ápolását szolgálja, hiszen a fiatalon elhunyt színész mindig komoly szerepet vállalt azon társulatok közösséggé formálásában, ahol dolgozott. A díj odaítélésének egyik fő kritériumaként a kiemelkedő mesterségbeli tudás és művészeti teljesítmény mellett az adott társulatban vállalt jelentős közösségépítő szerepet jelölték meg az alapítók.

Fotó: Cservölgyi Zsófia, kaposvarmost.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.