Pesti Srácok

Halmos Béla emlékkoncertet szervez a Hagyományok Háza

null

Összemuzsikálni a nemzetet címmel szervez emlékkoncertet Halmos Béla, a sokszorosan kitüntetett prímás és népzenekutató tiszteletére a Hagyományok Háza szeptember 19-én.

061.hu

Idén júniusban ünnepelte volna 74. születésnapját Halmos Béla, a táncházmozgalom egyik elindítója, első prímása. A jubileumi hangverseny idén a járványhelyzet miatt elmaradt, helyette szeptember 19-én tartanak emlékkoncertet a prímás tiszteletére a Hagyományok Házában.

PestiSracok facebook image

Halmos Béla sok évtizedes aktív tevékenysége során fáradhatatlanul dolgozott a magyar népi kultúra és a táncházmozgalom ügyéért, mind folklórgyűjtőként, mind a városi revival mozgalom irányítójaként szerteágazó tevékenységet folytatott. A Sebő, majd a Kalamajka együttes prímása, a Zenetudományi Intézet munkatársa, a Táncház Egyesület tiszteletbeli elnöke, az Országos Táncháztalálkozó elindítója, a Táncház Archívum megalapítója, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékének egyik alapítója és tanára volt.



A szeptember 19-i emlékkoncerten közreműködik többek között Sebestyén Márta, Kovács Márton, Halmos Béla-vándordíjas népzenész és a Magos Együttes, Turi András, Halmos Béla-emlékérmes népzenetanár, Szerényi Béla és fiai, a Kóborzengő, a BorFolk és az Üsztürü zenekarok.

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.