Pesti Srácok

Hétvégén mini művészeti fesztivált szervez a Műcsarnok

Hétvégén mini művészeti fesztivált szervez a Műcsarnok, a Játék a Szabadban című rendezvényre megvásárolt belépőjeggyel megtekinthető az intézmény falai között a Szabadjáték, II. Képzőművészeti Nemzeti Szalon és a Szabadjáték - Szobák című kiállítás is, ahol egy nagy merítésű kurátori válogatásnak köszönhetően 11 teremben 249 képzőművész több mint 300 alkotását láthatja az érdeklődő.

MTI

Az itt kiállító képzőművészek életműveibe alkotásaikon keresztül betekintést kaphatnak a látogatók, a szabadban pedig a Műcsarnok mellett felépített színpadon olyan zenei előadások lesznek hallhatók, amelyekben képzőművészek, és olyan zenészek muzsikálnak, akik valamely képzőművészeti ágban is alkotnak - olvasható a közleményben.

PestiSracok facebook image

Mint írják, a Játék a szabadban koncertek apropója és célja is egyben, hogy a kortárs képzőművészek sokoldalúságáról, gazdag gondolkodásmódjáról is képet alkothasson a néző. Ezzel a koncert-kiállítás típusú rendezvénnyel a rendezők szándéka kiterjeszteni a mai képzőművészet népszerűsítésének lehetőségét, mégpedig olyan zenei produkciókkal, melyekben muzsikáló, neves képzőművészek vagy képzőművészként is alkotó, neves zenészek működnek közre.

A pénteki zenei fellépők pénteken Verebes György és az Orbis Zenei Műhely, az Ef Zámbó Happy Dead Band, a Takáts Tamás Blues Band; szombaton a Vastangó Ulrich Gáborral, a Budapest Noise Szurcsik Józseffel és a Balkán Fanatik Yorgossal.

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.