Pesti Srácok

Hamarosan indul a Rendszerváltó Filmnapok

Premierfilmmel várja az érdeklődőket a Rendszerváltó Filmnapok, a szeptember 17-20. között az Art+ Cinema moziban és a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban megrendezett programon Szalay Péter Nincs parancs! című filmje is látható lesz - közölte a Filmtekercs Egyesület.

MTI

A szeptember közepén a Filmtekercs Egyesület Rendszerváltó Filmnapok elnevezésű rendezvénysorozata a rendszerváltás 30. évfordulóján filmekkel emlékszik vissza a sorsfordító történésekre. A program fő helyszíne a korábbi Örökmozgó Filmmúzeum, ma Art+ Cinema mozi, ami csütörtöktől vasárnapig minden nap két filmet vetít, az este 7 órai után pedig közönségtalálkozót tart - olvasható a közleményben. Mint írják, a program csütörtökön a Rendszerváltás képekben című, eddig máshol nem vetített dokumentumfilmmel kezdődik, majd este héttől Fekete Ibolya Bolse vita című filmje látható, melyet a rendező részvételével közönségtalálkozó követ. Pénteken délután Török Ferenc kultikus filmje, a Moszkva tér, azt követően pedig Almási Tamás Miénk a gyár című emlékezetes dokumentumfilmje kerül műsorra, ami után a rendező maga mesél alkotásáról.

PestiSracok facebook image

Szombaton Schiffer Pál A Videoton sztori című filmje, este Szalay Péter Nincs parancs! című dokumentumfilmje látható. Ez utóbbi egy német és egy magyar határőr történetét követi nyomon, egyikük az osztrák határnál, másikuk a berlini falnál teljesített szolgálatot a történelmi napokban. A vetítés után Szalay Péter rendező, Hidas Ildikó dramaturg és Nagy László, az 1989-es Pán Európai Piknik főszervezője lesz a közönségtalálkozó vendége.

Vasárnap délután a Good bye, Lenin! című vígjáték, majd este a rendszerváltás 20. évfordulójára készült szkeccsfilm, az East Side Stories kerül műsorra. Ez utóbbi vetítését követően Németh Gábor dramaturg, az eredeti ötlet gazdája mesél a film születéséről. A rendezvény szombat délután ellátogat a Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központba is, ahol a nézők a lengyel államférfiról szóló Walesa - A remény embere című film vetítésén és az azt követő beszélgetésen vehetnek részt. Részletesebb információk a filmekről és a meghívott vendégekről a www.rendszervalto.filmtekercs.hu weboldalon található - áll az összegzésben.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.