Pesti Srácok

Floridából, három évvel később

ERDÉLYI E. PÉTER

„Meglepetés” – kiáltott fel anyuka, amikor belépett a lakásajtón. Hugi azonnal odapattan anyámhoz és mélyen belenyúlt a cekkerébe. Orsika csupán négy éves volt, de legendás vadász! Még a titkon vásárolt és gondosan elrejtett karácsonyi ajándékokat is felkutatta, mit számított neki egy bevásárló szatyor rejteke? Szempillantás alatt kitapintotta a narancsot és már majszolta is – héjastul. Sosem látott ilyen gyümölcsöt, de azt gondolhatta, hogy valami almaféle. Szanaszét spriccelt az édes nektár, amikor beleharapott, hogy azután sebesen csordogáljon le az arcán, ő pedig elégedetten mosolygott ránk nagy barna szemeivel.

Nem is értettem, miért nem szól rá anyuka, hiszen karácsonyra sem jutott mindig déligyümölcs az ünnepi asztalunkra, nemhogy hétköznap. Akkor itt Salgótarjánban a cseresznyének, baracknak örültünk. Igaz, nálunk a telepen munkások éltek, nemigen vágytak ilyesféle delikateszre. Ráadásul anyuka arcán olyan mosoly ült, mint aki megnyerte az ötös lottót. Ekkor vettem észre kezében a színes képeslapot. Hasonlított ahhoz, amit két hónapja kaptunk. Bátyám írt, a család büszkesége. Őt mindenki csak Joe-ként emlegette. Az amerikás Joe! Persze csak suttogva, mert nem volt szabad beszélnünk róla. Anyuka mindig ránk szólt, ha az utcán szóba hoztuk. „Nekünk nem szabad róla beszélnünk”, ismételgette.

PestiSracok facebook image

„Írt a bátyád! Nézd milyen szép a képeslap! Látod a pálmafákat? Gyönyörűségesek! Milyen boldogságban élhetnek ott Joe-ék!” – örvendezett anyuka. Aztán hirtelen elcsitult, váratlanul könnycsepp jelent meg a távolba meredő szeme sarkában. Óvatosan kihúztam elernyedt ujjai közül a képeslapot és mohón megfordítottam, hogy lássam, mit ír a példaképünk.

„Ebben a szállodában laktunk a kéthetes nyaralásunk idején. Magyarul Gácsér a neve. Hazafelé rengeteg gyümölcsöt vásároltunk be, hihetetlenül olcsón. A fridzsider úgy megtelt, hogy egy tű sem férne bele. A dinnye, a szőlő, a narancs, a banán, sőt az ananász is itt olyan olcsó, hogy hihetetlen! Édes bogaraim, millió csók! Józsi.” A bélyegző dátuma: 1959. október 8.

Orsika időközben felfalta a narancsot és ragacsos kezecskéivel a színes képeslap felé nyúlt, de résen voltam és megmentettem, mielőtt narancslekvárrá gyűrte volna.

Húgocskám csak fényképről ismerte bátyánkat, akárcsak édesapánkat, de így is nagyon szerette. Aztán hosszú csönd következett. Anyuka kedvenc sámliján ült, könnyes szemével nézett a képre.

Három évvel ezelőtt, amikor Jóska bátyám kivándorolt, tizennégy éves voltam, jól emlékszem az utolsó reggelre. Akkor Pesten éltünk. Az utcán dübörögtek az ágyuk. Apámról semmi hír nem érkezett, valahol harcolhatott a ruszkikkal. Jóska is ezt tette az utolsó estéig, amikor már világossá vált, hogy menekülnie kell. Terveik szerint apámékkal követtük volna, de édesapa többé nem került elő. Pedig az ÁVH is kereste. Bennünket rendszeresen zaklattak a nyomozók, rossz szemmel néztek ránk a szomszédok, anyukát a munkahelyéről is kitették, ezért vidékre költöztünk a nagyihoz.

Amikor Jóska az utolsó reggelen kilépett a lakásunkból és anyuka becsukta utána a bejárati ajtónkat, váratlanul megszólalt a rádiónk: „Tartsatok ki magyar hazafiak, az ENSZ csapatok már Bécs alatt járnak, mennek a segítségetekre!”

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.