Pesti Srácok

"...hogy utat találjunk a nézőhöz" - Hamarosan bemutatják a Magyar Állami Népi Együttes új darabját

"...hogy utat találjunk a nézőhöz" - Hamarosan bemutatják a Magyar Állami Népi Együttes új darabját

Október 30-án és 31-én mutatja be a Magyar Állami Népi Együttes új darabját, Tamási Áron Énekes madár című székely népi játékának nyomán készült táncszínművét. Az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című előadásban az autentikus folklór a kortársszínházi játékstílussal kerül szerves egységbe, jelentős szerepet kap benne a verbalitás és a látványvilág is.

MM - 061.hu

Szándéka szerint a néző olyan kitűnő, sokoldalú előadóművészeket láthat az Idesereglik, ami tovatűnt – Óda az énekes madárhoz című előadásban, akik rajongva szeretik a folklórt, miközben a mában élnek, és művészetükkel a ma emberét szeretnék megszólítani. A darab rendezője, Mihályi Gábor az előadás keddi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy évekkel ezelőtt a táncosai már adtak elő hosszabb-rövidebb szövegeket egy-egy előadásban, ami már túlmutat a hagyományon, de a paraszt ember is megszólal - csujogat tánc közben, vagy kikéri a menyasszonyt - ezért úgy gondolta, mernek ebből merítkezni.

PestiSracok facebook image
Mihályi Gábor (Fotó: Horváth Péter Gyula)

"A Hagyományok Háza átadása táján összefutottam itt, lent Kutszegi Csabával, aki azt mondta nekem, nahát, milyen szuper színháztermetek lett itt, Budán olyan kevés a színház, mi lenne, ha megjelenne a próza is a Hagyományok Házában, és a Magyar Állami Népi Együttes készítene egy ilyen előadást. Néhány hónap után Csaba jelentkezett, hogy megvan a mű, Tamás Áron Énekes madara lesz a kiindulási pont" - mesélte Mihályi Gábor hozzátéve, hogy az előadás címe sejteti, hogy az eredeti veretes, székely beszéd inspirálta Tamási-gondolatok mellett vendégszövegek is helyet kapnak benne. "Miközben mindent kívánunk megőrizni a Tamási-szellemiségből, maivá kívánjuk tenni ezt az ezeréves kultúrát, hogy utat találjunk a nézőhöz. Ehhez biztosan szükséges egy jó gondolat, egy mai dramaturgia, szükséges az a szellemiség, ami ezt a dramaturgiát teljessé teszi, a művészeink tehetsége és minden, amit a mai színház alkalmaz - látványban, díszletben, jelmezben.

-hangsúlyozta Mihályi Gábor.

Pál István Szalonna (Fotó: Horváth Péter Gyula)

Pál István Szalonna, a darab zeneszerzője azt mondta, szerencsés, hogy olyan táncosaink vannak, akik valóban igényesek a zenére, másrészről az ő ars poeticája is jól illeszkedik az együtteshez, hiszen mindkettejük célja a hagyományokból kapaszkodó, abból merítkező, ám előremutató gondolkodásmód. "Ebben az előadásban a székely lelket és a székely muzsikát igyekeztem színpadra vinni, de az autentikus tánczene mellett a kortárs zeneszerzés irányába is elmozdulunk" - emelte ki a zeneszerző, hozzátéve, minél jobban el kell távolodnia a népzenétől, annál nehezebb a dolga. Pál István Szalonna szerint rendkívül izgalmas az előadás a hangszerelését tekintve, a prózai világot pedig, amit az együttes felvállalt, fantasztikusnak tartja. "Számomra döbbenet, hogy a táncosaink kiváló színészek is egyben" - mutatott rá.

Kutszegi Csaba, a táncszínmű írója elmondta: a háromfelvonásos Tamási színjátéknak körülbelül a 70 százaléka kiesett, de egy olyan szövegvázat hozott létre, amely megadja a cselekmény ívét és a szereplők karakterét, a darab jó része kitűnő táncokból, énekből, muzsikából áll. A kapcsolatot a 21. századdal vendégszövegek útján is keresték. József Attila Ódájából a történet csúcspontján hangzik el részlet, de Shakespeare- és Weöres Sándor-szövegek is megszólalnak. Kiemelte: céljuk az volt, hogy megmutassák, "a folklórba minden belefér

Árvai György, a darab látványtervezője elmondta: olyan képzőművészeti mozgókép, animáció készült, ami végigkíséri az összes dramaturgiai állomást. Igyekezett úgy szerkeszteni és alkalmazni, hogy öncélúvá sose váljon, de segítő, értelmező, a költőiségét a dolognak még jobban elrepítő legyen. Külön érdekesség szerinte, hogy a darab a színház felé törekszik, így a dramatikus idő és a verbális értelmezés fontos szerepet kap. Árvai György szerint ez egy új lépés a társulat életében, amelyben ő örömmel vállal szerepet: "most egy másfajta a hagyományt kellett megtanulnom, amit csak tisztelettel lehet kezelni természetesen, bízom benne, hogy ez egy harmonikus egységgé fog válni a premier napjára" - tette hozzá.

Fotók: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.