Pesti Srácok

Koncertet rendeznek az idén 60 éves Kelemen László tiszteletére

Ditró - Budapest, Ditró címmel rendeznek október 8-án jubileumi hangversenyt Kelemen László zeneszerző, népzenész, a Hagyományok Háza főigazgatója tiszteletére hatvanadik születésnapja alkalmából a budapesti Zeneakadémián.

MTI

A rendezvényen fellép mások mellett Juhász Réka, Enyedi Ágnes, Sőregi Anna, Balogh Melinda, Pál Eszter, Pál István Szalonna és bandája, a Szent Efrém Vegyeskar, valamint a Magyar Állami Népi Együttes tánckara és zenekara. A Ditró - Budapest, Ditró című koncerten olyan életutat kívánnak megidézni, amelyben párhuzamosan fut a nagyvárosi léthez köthető zeneszerzés és a hagyományos, falusi népzene.

PestiSracok facebook image

A műsorban a hagyományos népzenei összeállítások mellett néhány saját szerzemény is megszólal: többek között a hegedűre írt Szólószonáta Banda Ádám hegedűművész előadásában, vagy a Dal a kolozsvári fiúkhoz című kórusmű a Bubnó Tamás vezette Szent Efrém Vegyeskar tolmácsolásában. A fiatal népzenészek felvonultatása a táncházmozgalom generációkon átívelő folytonosságát mutatja be, megidézve a szülőföld emlékét és Kelemen legmeghatározóbb zenei élményeit Gyergyótól Kalotaszegig. A Lajtha László és Erkel Ferenc-díjjal kitüntetett zeneszerző, Kelemen László május 1-jén töltötte be 60. életévét.

A gyergyóditrói születésű Kelemen László fiatalkora óta zenei pályára készült. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneművészeti Főiskolán végzett zeneszerzés szakon, majd Kodály-ösztöndíjasként komolyzenei kompozícióit a Fiatal Zeneszerzők Csoportja mutatta be.

A komponálás mellett erdélyi vokális és hangszeres népzenét gyűjtött és játszott, tagja volt az erdélyi táncházmozgalom egyik legendás zenekarának, a Bodzafának. 1986-ban Magyarországra telepedett, a Budapesti Zeneműkiadónál dolgozott, majd Ökrös Csabával, Molnár Miklóssal, Kozma Gyulával és Berecz Andrással megalapították az Ökrös zenekart. A formációval Európában, Japánban és az Egyesült Államokban több turnésorozaton is részt vettek, a zenekarral együtt megkapta a Magyar Művészetért-díjat és a Népművészet Ifjú Mestere címet is.

Kísérőzenéket szerkesztett és szerzett többek között a Magyar Állami Népi Együttes, a Budapest Táncegyüttes, a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes, és a Maros Művészegyüttes előadásaihoz, nevéhez kötődik a Fölszállott a páva televíziós tehetségkutató főcímdala, csaknem húsz népzenei lemezen működött közre zenei szerkesztőként, népzenészként. A kezdetektől a Hagyományok Háza főigazgatója.

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.