Pesti Srácok

Művészi Berlin-ábrázolás egy budapesti tűzfalon

A 30 évvel ezelőtt történt Kelet- és Nyugat-Németország újraegyesítésének kíván emléket állítani az a művészeti célú tűzfalfestmény, amely a Német Nagykövetség és a Színes Város Csoport közös projektjeként jött létre a főváros VII. kerületében, az Akácfa utca 27. alatt. A rajzot a frankfurti művész, Justus Becker - alias COR - és Benkő Katalin álmodta meg.

061.hu

A letisztult koncepció az összetartozásra és a generációkon átívelő segítségnyújtásra próbálja ráirányítani a figyelmet street art elemekkel. A berlini falon megjelenő békejel a fiatalokat szólítja meg, akik közelebb kerülhetnek az általuk már csak történelemkönyvekből ismert eseményhez. A műalkotás központi eleme a három emberalak, amelyek az összetartozást, a segítségnyújtást, és a kettéválasztott ország egységét hivatottak megjeleníteni. Az alakok ruházatát átszíneztük a német zászló színeire, hogy még egységesebb legyen a látvány és egyértelműbb az üzenet. A háttérben berlini épületek stilizált megjelenítése, valamint az évforduló száma látható.

PestiSracok facebook image

„A budapesti Német Nagykövetséget nagy örömmel tölti el, hogy ebben az évben a Színes Város Csoporttal együtt hozhattunk létre egy műalkotást Budapest testvérvárosából származó művésszel, aki Frankfurt am Main-ból érkezett” - mondta el Johannes Haind, Németország magyarországi nagykövete, majd hozzátette: „ezekben a nehéz időkben különösen fontos, hogy kapcsolatot tartsunk a kreatív közeggel, így együtt kezelhetjük a járvány következményeit és támogathatjuk a kreatív iparágakat.”

A német művész védjegyei a nagyméretű falfestmények és különösen a fotórealisztikus portrék készítése, amelyet saját stílusává fejlesztett. Benkő Katalin a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett alkotó, aki hosszú évek óta a Színes Város Csoport művésze.

„A járványra való tekintettel folyamatosan új kérdések merültek fel a több hónapos projekttervezés és előkészítés során.” - emelte ki Megyeri András, a Színes Város Csoport alapítója. „Idén, az engedélyek vagy az országba való belépési formaságok most egészen másképp zajlottak, mint az elmúlt 10-11 évben, amikor számos külföldi művészt hívtunk meg hazánkba tűzfalat festeni, vagy éppen juttattunk ki magyar művészeket külföldre alkotni. Azonban mind a frankfurti, mind a budapesti érintettek elkötelezettségének és rugalmasságának köszönhetően minden akadályt sikerrel vettünk.”

Fotók: Farkas András

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.