Pesti Srácok

Óriási siker: Magyarország lesz a házigazdája az MTV Europe Music Awardsnak

Óriási siker: Magyarország lesz a házigazdája az MTV Europe Music Awardsnak

A díjátadó történetében először adhat otthont Budapest az MTV European Music Awardsnak. Történelmi siker ez Magyarország és a főváros számára is - a világhírű eseményt november 8-án rendezik meg, Budapest akár egymilliárd ember figyelmét vonhatja magára.

061.hu

A járványhelyzetre való tekintettel a több mint negyed évszázados rendezvénysorozat 2020-ban rendhagyó programmal szolgál. Az MTV EMA 2020 Show névre keresztelt díjátadó ezúttal virtuális műsorral jelentkezik majd Budapestről és Londonból. Az adás 4 ikonikus magyarországi helyszínről jelentkezik majd.

PestiSracok facebook image

Szentkirályi Alexandra szerint hatalmas lehetőség Magyarország és Budapest számára, hogy az MTV EMA, a világ egyik legnagyobb és legnézettebb könnyűzenei díjátadójának egyik következő állomása Budapest lesz. A kormányszóvivő azt is hozzátette, hogy a nemzetközi turistákért hamarosan újrainduló versenyben komoly előnyt jelent nemcsak Budapest, hanem Magyarország számára is egy ilyen nagyszabású világesemény megszervezése.

Az 1994 óta minden évben más európai nagyvárosból közvetített zenei rendezvény hatalmas reklámértékkel bír, hiszen hazánk négy különböző csodálatos helyszínét láthatják majd az MTV Europe és az összes MTV csatornáján – beleértve az online adást is.

– mondta a bejelentés után Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Európa legnézettebb zenei eseménye rendkívüli turisztikai reklámot is jelenti most Budapest, ezen keresztül Magyarország számára. Az egész világ figyelmét fel tudjuk hívni arra, hogy Budapest a régió legjobb úti célja. Ráadásul akkor lesz rajtunk a világ szeme, amikor minden nagyváros küzd a nemzetközi hírnévért – tette hozzá a vezérigazgató.

Az eseményhez kapcsolódó videó ITTtekinthető meg!

A megrendezésére 2019-ben nyújtott be pályázatot a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány (MTSZA), az esemény lebonyolítására Magyarország Kormánya a Magyar Turisztikai Ügynökségen keresztül nyújt támogatást.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.