Pesti Srácok

Az Örök tél vasárnap este a Pesti TV műsorán

Az Örök tél vasárnap este a Pesti TV műsorán

November 22-én vasárnap este 22 órától az Örök tél című filmet sugározza a Pesti TV. A Köbli Norbert, Szász Attila és Lajos Tamás jegyezte, számos hazai és nemzetközi díjjal kitüntetett alkotás az első magyar játékfilm, amely hitelesen mutatja be a kényszermunkára elvitt százezernyi magyar történetét.

061.hu

A 2017-ben készült Örök tél a második világháború végén Magyarországot megszálló szovjetek által málenkij robotra, az Ukrajna területén lévő GUPVI lágerekbe kollektív büntetésként elhurcolt több százezer, hazatérésük után némaságra ítélt magyar áldozatnak állít emléket. A film - amely a Gulág Emlékbizottság támogatásával készült - Köbli Norbert és Szász Attila közös alkotása, az utóbbi évek egyik legfontosabb, a kollektív emlékezetre mélyen ható magyar filmje, amely világszerte eddig 35 rangos szakmai díjat söpört be.

PestiSracok facebook image

- mutatott rá Szász Attila rendező a 061.hu-nak adott interjúban hozzátéve, hogy a nemzetközi fesztiválok közönségének ez a téma teljesen új volt, nem is tudták hova tenni, a felfedezés öröme viszont látványosan működik a film esetében.


A forgatókönyvet író Köbli Norbertúgy fogalmazott, a málenkij robot témájának súlyát és méltóságát érezve fajsúlyos, méltó filmet készítettek – pár szürreális jelenetet leszámítva realistán. Mint mondta, több száz túlélő visszaemlékezését olvasta el és élte át a filmre készülve.

- mutatott rá a Balázs Béla-díjas forgatókönyvíró. Köbli Norbert írás közben tudatosan elkerülte a láger- és börtönfilmeket, szándékosan nem nézte meg, nem nézett újra egyet sem, mert szeretett volna friss szemmel ránézni erre a korszakra, erre. Mint mondta, "olvasmány- és filmélmények másolása helyett magamból, zsigerből dolgoztam. Elképzeltem, milyen lenne, ha engem kiragadnának a civilizációból, a meleg lakásomból, elvinnének katonának vagy rabszolgának, és kiraknának a Don-kanyarnál, hogy akkor tessék, éld túl, ahogy tudod. Vajon túlélném? Ha igen, hogyan? Milyen áron?"

A film nagyot menetelt az elmúlt években - 2018-ban a legjobb európai tévéfilmnek választották, főszereplőjét, Gera Marinát pedig Emmy-díjra jelölték 2019-ben. A sikert megkoronázta, hogy a két jelölésből (a másik nominációt Bergendy Péter Trezor c. filmje kapta) egyet díjra is váltottunk, ugyanis Gera Marina elhozta a legjobb színésznőnek járó Emmyt. Első alkalommal fordult elő, hogy Magyarországról egyáltalán jelöltek alkotást e rangos nemzetközi televíziós versenyen.

Gera Marina és az első magyar Emmy-díj

Az Örök tél legutóbb szeptemberben az észak-lengyelországi Gdyniában rendezett, a II. világháborús és antikommunista ellenállóknak szentelt, Megtörhetetlenek-Rendíthetetlenek-Kiátkozottak elnevezésű filmfesztiválon hozta el a fődíjat az észak-lengyelországi Gdyniában. A zsűri elnöke, Lech Majewski neves lengyel filmrendező, méltatva Szász Attila alkotását, úgy fogalmazott: bár a film “arról a brutális világról beszél, amelyben a donyecki lágerbe 1944-ben elhurcolt asszonyok találják magukat, az ott születő érzelmek segítik őket a túlélésben”.

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.