Pesti Srácok

Itt az első dal a Woodstock Barbie új EP-jéről

Nagyon dögös dallal rukkolt elő a stoner-blues és soul-sludge hullámain lovagló Woodstock Barbie zenekar. A High Wave Pádár Alexandra énekesnő szerint a szabadság és rendíthetetlenség életérzését jeleníti meg, mint mondja, "ez egy olyan magas rezgésű jelenség, mint amikor meglovagolod a legnagyobb hullámot a tengeren vagy kiugrasz egy repülőből." A banda két tagjával nyáron készítettünk interjút, amit ITT olvashatnak.

061.hu

A Woodstock Barbie tavaly ősszel dobbantott bemutatkozó EP-jével, a Never Gonna Fall in Line-nal, amivel lerakták zenei világuk alapjait: lágy, soul-os blues rock és kemény, karcos stoner rock fúziója ez lila hippi-szemüvegen keresztül, de az elmúlt bő évben még jobban össze érlelték a főzetet, és a karantén-hónapokban sem tétlenkedtek, sorra készültek az új dalok, adtak koncertet az A38 Hajón, felléphettek az idei év komplett fesztiválszezonját reprezentáló Fekete Zajon, a Fülesbagoly tehetségkutató debreceni döntőjében Szandra bezsebelte a legjobb énekesnőnek járó díjat, Arián (gitár, billentyűk) pedig a legjobb hangszeres zenésznek járót, nem mellesleg a Campus Fesztivál különdíját is.

PestiSracok facebook image

Az új, Soul Smoke című EP-jükre öt dal kerül, ezekből a most megjelent High Wave az első. Az új kislemezt - amely december 8-án jelenik meg - Sipos Ábris és Köge keze alatt a Pinewoodban rögzítették, és Miskolczi Marci (Kepler Studio) keverte és masterelte.

Fotó: Zsiga Pál

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.