Szocialista sztrájk
ERDÉLYI E. PÉTER
Bár hétágra sütött a nap, de nem melengetett, mert csontig hatoló hideg szél fújt. Ilyen volt 1973 tavasza elejétől végig. Reggel hét óra felé járt az idő és egyre több munkás érkezett a hamarjában összetákolt melegedőbe. Ma azonban a jobb oldali asztalsornál idegen munkások ücsörögtek. Mindegyik tiszta formaruhában díszelgett és furcsa nyelven diskurált. A magyar melósok fittyet sem hánytak rájuk, jöttek máskor is külföldiek, legutóbb szovjet delegáció lepte meg őket, akikkel már a harmadik napon asztal alá itták magukat.
Honfitársaink a megszokott rend szerint kezdték a munkanapjukat. Néhányan rágyújtottak egy-egy szál mezítlábas Munkásra, miközben meg hányták-vetették az előző napi focimeccs részleteit, mások nekifogtak reggelizni. Kiterítették a konyharuhába csomagolt töpörtyűt, kolbászt, szalonnát, kenyeret és bicskájukkal jóízűen falatozni kezdtek.
A "túlparton" azonban pontban hétkor felállt egy öltönyös férfi és láthatóan a többiek fejtágításába kezdett, amit háromnegyed nyolcig nem is hagyott abba. Munkásai nagy figyelemmel kísérték a mondandóját: néha bólogattak, többször helyeslően suttogtak egymásnak valamit, többen jegyzeteltek.
A magyarok egy ideig figyelték is a különös nyelven beszélő társaságot, de rövidesen megunták, folytatták, ahol abbahagyták. Békésen reggeliztek, diskuráltak, cigarettáztak tovább, mígnem nyolc óra felé ketten hozzájuk nem léptek a külföldiek közül. Az egyik az öltönyös volt, a másik inkább hasonlított egy magyar szakira.
- Kære munk grund! - mondta az öltönyös, mire a mieink csodálkozva összenéztek.
- Kedves munkatársak! - fordított a másik idegen. Majd így folytatta: - Mi dán munkások vagyunk, a Larsen-Nielsen rendszerű panel-technológia használatát fogjuk bemutatni nektek. Természetesen mi megértjük, hogy ti ülősztrájkot folytattok, de mivel a szakszervezeteink nem egyeztettek egymással, hivatalosan mi nem vehetünk részt ebben az akcióban. De természetesen lélekben veletek vagyunk! - közölte derűsen és elégedetten a magyar tolmács, majd mindketten várták a reakciót, amely nem is váratott magára sokáig. Hirtelen zavartság lett úrrá a magyar munkásokon, akik szinte egyszerre pattantak fel padjaikról, hogy az ajtó felé siessenek, amin át egymást tuszakolva tűntek el. A hatalmas óbudai munkaterület védett zugaiba pedig jót mulattak az "idióta dánokon".
Csak Nándi bácsi, az öreg szaki nem kacagott. Benne elevenen éltek még a kapitalista korszak sztrájkjai, amelyeket legtöbbször vérbe fojtottak. Arra gondolt, hogy ma is sok kifogása akad a kommunista munkásnak nevezett kevéske pénzért dolgozó melós sorsát illetően, de ezekről a gondolatokról még beszélni is veszélyes.
