Pesti Srácok

A Munkácsy-életmű egy meghatározó festményére is lehet licitálni a Virág Judit Galéria aukcióján

Ebben az évben két részletben és az online térben tartja téli aukcióját a Virág Judit Galéria: december 18-án háború utáni és kortárs művekre, december 19-én klasszikus művekre lehet licitálni. Az aukció egyik legnagyobb szenzációja a 100 év után előkerült Munkácsy-festmény, a Naplemente.

061.hu

A Virág Judit Galéria közlése szerint a december 19-i klasszikus aukció egyik legnagyobb szenzációja Munkácsy Mihály Naplemente című műve lesz, amelynek kikiáltási ára 50 millió forint. Az impresszionisztikus tájkép kivételes kvalitásai miatt a Munkácsy-életmű egyik legfontosabb alkotásának tekinthető, azonban több mint 100 évig semmit sem tudtak róla a művészettörténészek, Amerikában lappangott. Egykor a San Fransiscó-i világkiállításon szerepelt 500 magyar mű között, és a világháború után már nem került haza. A Naplemente bensőséges tájszemlélete miatt az életmű egyik legkülönlegesebb, stíluspalettájának egyik legmesszebbre merészkedő darabja - olvasható a galéria tájékoztatójában.

PestiSracok facebook image

Ugyancsak több mint 100 évig nem került a magyar közönség elé Tihanyi Lajos Aktja, amelynek hátoldalán egy korábban ismeretlen női portré látható. A 40 millió forintos kikiáltási árról induló alkotás - amelynek párdarabját a Nemzeti Galéria gyűjteménye őrzi - várhatóan az idei aukciós szezon egyik legnagyobb meglepetése lesz. A festményt az 1930-as években közvetlen a festőtől vásárolta Alexander Korda, a korszak legendás hírű filmese, a kép azóta is a család birtokában volt.

Scheiber Hugó: Világváros

Scheiber Hugó berlini időszakának egyik legszebb darabja a Világváros (Potsdamer Banhof) című kép, amely egykor az ismert újságíró és műfordító, Barabás Béla tulajdonában volt, induló ára pedig 30 millió forint.

A klasszikus aukció kiemelt tételei közé tartozik még Szobotka Imre Fekvő alakja, a magyar kubizmus egyik különleges darabja, amelyet az utóbbi 40 évben szintén a keresett művek között tartottak számon. Az alkotás induló ára 20 millió forint. Kiemelik még Vaszary János Reggelizőasztal című csendéletét, a festőművész expresszív korszakának egyik első darabját, valamint Aba-Novák Vilmos Székely falu (Tótfalu) című tempera technikával készült tájképét. Vaszary János alkotásának induló ára 30 millió forint, Aba-Novák tájképe pedig 16 millió forinttól kelhet el.

Vaszary János: Reggelizőasztal

A december 18-i háború utáni és kortárs művek aukcióján a legmagasabb kikiáltási árról, 10 millió forintról Reigl JuditFolyamat című műve indul. Az idén elhunyt festőművész alkotásai a világ legnagyobb modern közgyűjteményeiben foglalnak helyet, a nemzetközi aukciókon pedig eladási rekordokat döntenek. Mint írják, Reigl 1973 és 1980 között a Folyamat képcikluson dolgozott - később teljes munkásságát is e gyűjtőfogalom alá vonta -, a képen az anyag és hordozó viselkedésén, a különféle faktúrák tulajdonságainak kiaknázásán túl, maga az alkotás folyamata került a középpontba.

Reigl Judit: Folyamat, 1974

Rozsda Endre Danse de la guerre, Háborús tánc című festménye munkássága egyik különleges időszakában készült Párizsban, amikor a festő elindult a szürrealista stílus felfedezésének irányába. A kép kikiáltási ára 8,5 millió forint.

Mindezek mellett Lakner László szürnaturalista Konyhai csendéletére 7,5 millió forinttól, Méhes László Vadászlak című festményére pedig 5 millió forinttól licitálhatnak az érdeklődők. Nádler István több műve is szerepel az aukciós anyagban: a 7,5 millió forintról induló Csavarás című festményének motívuma Rubik Ernő kígyójátékához hasonlít, a Fekete (Black) című monumentális festménye pedig 7 millió forinttól kelhet el. A Franciaországban világhírűvé vált Fiedler Ferenc (Francois Fiedler) cím nélküli művét ugyancsak 5 millió forinttól kínálják az érdeklődőknek.

A vezető képen Munkácsy Mihály Naplemete című festménye látható (Forrás: mutargy.com)

Ajánljuk még

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.