Hazatért Nagyvárad! - Hiánypótló könyv Szent László városáról

Szokatlan témájú könyv szokatlan bemutatójával készültünk. Rendhagyó, mert a COVID-19 járvány miatt nem kerülhetett sor a nyilvános bemutatójára, illetve azért is, mert e sorok írója hozzájárult a kötet létrejöttéhez, s ezzel az idézett részletével igyekszik kedvet teremteni hozzá. Babucs Zoltán kiváló történész legújabb kötete ismét példátlan dolgozat, a 80 éve az anyaországba visszatért Nagyváradról szól. Azoknak íródott Szent László városának eddig páratlan korszakváltó eseménye, akik tudják, hogy ez a város nem csupán nagy keresztény királyunk, de ma is minden magyar városa.

ERDÉLYI E. PÉTER

A főposta kalandos körülmények között menekült meg a románok kifosztásától. Erről őrzött meg egy családi történetet Erdélyi Péter: „Nagyapám Erdélyi Ferenc postamester volt Nagyváradon, amikor a város megszabadult az oláh iga alól. A húszévnyi román impérium azonban nem csak arra szolgált neki, hogy megtanulja az oláh nyelvet, de arra is, hogy megismerje harácsolási szokásukat.

Mivel nagyapám nagy vadász is volt, a biztonság kedvéért magához vette a vadászpuskáját. Egyik fiatal beosztottja pedig az otthon rejtegetett revolverét hozta magával a postahivatalba. Elérkezett az átadás-átvétel napja, amikor a postán megjelent egy oláh tiszt két katonával és úgy kezdtek viselkedni, mintha a saját laktanyájukban lennének: le akarták szerelni és magukkal akartak vinni minden mozdítható berendezést – nagyapám határozott fellépése ellenére! Nagyapám hiába tiltakozott és hivatkozott a Román Hivatalos Közlönyben foglaltakra, a tiszt kinevette őt és folytatta a postahivatal kifosztását. Ekkor került elő a puska és a pisztoly! A három oláhot kikergették a posta épületéből és alaposan bezárkóztak a postások.

Aztán nagy csinnadratta közepette megérkeztek a magyar csapatok élükön Horthy Miklóssal. Édesapám (Dr. Erdélyi István régész-történész) sokszor emlegette, hogy a kormányzó úr mellette vonult végig fehér paripáján (A kormányzó Baba nevű hátaslova almásderes volt, de a korabeli híradások is rendre fehér lóról tesznek említést). Édesapa akkor kilenc esztendős kis cserkész volt. Gyorsan eltelt a négy szabad magyar esztendő, és amikor közeledett a ruszki és az átállt oláh haderő, nagyapámék két szekérrel Szentendrére menekültek, ez a város fogadta be őket. Azért hagyták el Váradot, mert félő volt, hogy nagyapámat kérdőre vonja a román hatóság a «postai vadászkalandja» miatt.

Szentendrén a nagyszüleim folytatták postai munkájukat, nagyapám kurátor lett a református egyháznál, édesapám elvégezte a helyi gimnáziumot, majd régész professzor vált belőle. László Gyula tanítványaként a magyarok őstörténetét kutatta Mongóliától Oroszországon keresztül a Kárpát-Medencéig. Nagyváradi házukba egy oláh család költözött be, akikkel húsz évig pereskedtünk, mígnem győzött az igazság, megnyertük a pört! A pénzből kis nyaralót vettünk a balatonszepezdi Öreg hegy erdejében. Talán még nagymamámról annyit, hogy önkéntesként harcolt az olasz fronton, mint telefonos kisasszony. Vitézségéért kapott érdemérmét is én őrzöm, akárcsak nagyapám emlékérmét.