Pesti Srácok

Néptánc, népzene az otthon kényelmében – Elindult a SzínpadON

Az alapításának huszadik évfordulóját 2021-ben ünneplő Hagyományok Háza adventi meglepetéssel készül közönségének. A folyamatosan bővülő műsorfolyamba online tudnak bekapcsolódni a nézők.

061.hu

A színpadi táncelőadások, a koncertek mindig egy kivételes formáját jelentették a kikapcsolódásnak, feltöltődésnek. A Hagyományok Háza ezt az érzést szeretné elvinni közönsége otthonába, SzínpadON című online programsorozatával, amelynek keretében a Magyar Állami Népi Együttes két nagy sikerű előadásával és két különleges népzenei koncerttel nyújt majd felhőtlen kikapcsolódást.

PestiSracok facebook image

A sorozat nyitó előadása december 4-én 20 órától a Liszt-emlékév tiszteletére készült és 2018-ban a Művészetek Palotájában bemutatott Liszt-mozaikokcímű tánckoncert lesz a Magyar Állami Népi Együttes előadásában. Az előadáshoz Bartók Béla és Kodály Zoltán után Liszt Ferenc munkásságából merítettek ihletet az alkotók. A tánckoncerten Liszt művei mellett megszólalnak a nemzeti romantika legkiválóbb darabjai, a gregoriánig visszanyúló egyházzenei előzmények, valamint a Lisztre hatást gyakorló kortársak, Paganini és Chopin szerzeményei is. Az előadáson közreműködik a Szent Efrém Férfikar és Szabó Marcell zongoraművész.

Liszt-mozaikok

December 9-én az együttes Megidézett Kárpátalja, Hágókon innen és túl című katartikus előadása kerül műsorra, amelyben a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatják be a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján élő népek sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját.



December 11-én
a Szokolay Ádám, zongoraművész, a Bartók-világverseny győztese és Szokolay Dongó Balázs Prima-díjas népzenész előadásában csendülnek fel Bartók és Kodály népdalfeldolgozásai zongorával és pásztorfurulyákkal. A SzínpadON online programsorozat zárásként december 16-án a Duna Művészegyüttes zenekara és az együttes vendég szólóénekese, Navratil Andrea közös népzenei koncertjén a zoboralji, szatmári, moldvai és széki összeállítások mellett elhangzik majd egy részlet a társulat Szerelmünk, Kalotaszeg című nagysikerű műsorából is. A népzenei koncertet Kovács Norbert Cimbi és Gasler Beáta tánca teszi teljessé.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.