Pesti Srácok

Történelmi oknyomozás a Wassok és a Kemények birodalmában

Margittai Gábor sikerkönyve, a Tiltott kastély után újabb történelmi oknyomozásba fogott, amelynek eredményeképpen megszületett a Láthatatlan kastély című kötet. A szerző ezúttal a Wassok és a Kemények történetének járt utána.

061.hu

Erdély egyik legősibb főnemesi családjának, a bölényfejes Wassoknak ma már csak egy árva kastélyuk áll a Mezőségen. A többit gyűlöletből, haszonlesésből lerombolták. A messze földön híres kastélykertet is letarolták, beszántva egzotikus fáit, bokrait megálmodójuk sírjával együtt. Kisebb emlékhelyek, kihalt gyülekezetek ütött-kopott kegytárgyai meg egy lemálló címerű sírkő. Ennyi maradt meg mára a Wassok látható Erdélyéből. Azokon a tájakon, ahol éppen az utolsó magyarok térnek meg őseikhez. Márpedig Erdély szerelmét, a magyar, román és szász kultúra szövetéből álló hajdani világot nincs író, aki ma hevesebb lángon tartaná, mint szentegyedi és cegei gróf Wass Albert, a magyar irodalomtörténet és a román történeti irodalom Antikrisztusa. Akár tetszik, amit ír, akár nem. Akár olvassuk őt, akár nem - olvasható a kötet leírásában.


2018 a „nagy egyesülésnek”, Erdély megszerzésének a századik diadaléve Romániában. 2020 Trianon századik gyászéve Magyarországon. E két centenárium között tovább szakadnak a térség történelmi és emlékezeti sebei. Az elrabolt javak visszaadása helyett dübörög a visszaállamosítás – és az ipari méretű történelemhamisítás.

Ezért Margittai Gábor sikerkönyve, a Tiltott kastély sem maradhatott folytatás nélkül. Történelmi nyomozás ezúttal a Wassok és a Kemények birodalmában: a Holttengeren és az Istenszéke alatt.

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.