Pesti Srácok

A dobos, aki énekel egy kicsit - 70 éves Phil Collins

Január 30-án ünnepli hetvenedik születésnapját Phil Collins brit rockénekes, dobos, dalszerző, filmszínész, a Genesis tagja, aki karrierjéről így nyilatkozott: "Nem énekes vagyok, aki dobol is egy kicsit, hanem dobos, aki énekel egy kicsit".

MTI/061.hu

A London Chiswick kerületében született Collins ötévesen kapta első játékdobját. Ahogy nőtt, úgy nőtt a dobok nagysága és száma is, példaképe Ringo Starr és Buddy Rich volt. Miután túl volt az első zenekar-alapításon, gyerekszínész lett, szerepelt az Oliver című musicalben, s feltűnt a Beatles Egy nehéz nap éjszakája című filmjében is. Igazán mégis a zene vonzotta, és tizennyolc évesen bevették a fiatal zenészekből álló Flaming Youth nevű csapatba, amely egy év és egy viszonylag sikeres album után, 1970-ben feloszlott.

PestiSracok facebook image

Ekkor figyelt fel a Melody Maker című zenei újság egyik hirdetésére, amelyben egy Genesis nevű együttes dobost keresett. A meghallgatás sikeresnek bizonyult, tagja lett a progresszív rock egyik nagy csapatának. A Genesis a hetvenes évek első felében, főként a frontember Peter Gabrielnek köszönhetően, konceptalbumaival, igényes zenéjével és szövegeivel szakmai körökben egyre nagyobb elismertségre tett szert, de viszonylag szűkebb közönséget ért el.

Peter Gabriel 1975-ben kivált, szólóban folytatta. Utódját 400 jelentkező közül sem tudták kiválasztani, végül úgy határoztak, hogy Collins jöjjön előre a mikrofonhoz a dobok mögül. A döntés helyesnek bizonyult, és az is kiderült, hogy hangja meglepően hasonlít Gabrieléhez. Jóllehet két albummal később a gitáros Steve Hackett is távozott, a trióvá zsugorodott együttes népszerűsége tovább növekedett, amihez persze hozzájárult, hogy a zene a kommerszebb hangzás, a poposabb vonal felé tolódott. Egymást követték a listavezető arany- és platinalemezek: Duke, Abacab, Genesis, Invisible Touch, We Can't Dance. A stúdiófelvételeken Collins énekelt is, dobolt is, utóbbit a koncertekre jó barátjának, Frank Zappa egykori dobosának, Chester Thompsonnak engedte át.


1981-ben adta ki első szólóalbumát Face Value címmel, amely kelendőbb lett, mint bármelyik Genesis-korong, csak az Egyesült Államokban több mint ötmillió példány fogyott belőle. 1985-ben került a boltokba a No Jacket Required, pályafutásának legsikeresebb albuma, amelyről négy dal hódította meg a slágerlisták csúcsait, a One More Night, a Don't Lose My Number, a Take Me Home és a Sussudio.

Collins a nyolcvanas években össze tudta egyeztetni szólókarrierjét és munkáját az együttessel, hol szólóban, hol társaival turnézott, készített felvételeket. Hivatalosan 1996 márciusában lépett ki az akkor már három éve hallgató Genesisből, néhány évre rá sikerült újra többszörös platinalemezt produkálnia legnagyobb slágereinek albumba gyűjtésével. 1999-ben a Tarzan című rajzfilmhez írott You'll be in My Heart című dala 19 hétig vezette a listákat Amerikában és megkapta az Oscar-díjat a legjobb eredeti filmdal kategóriában. Grammy-díjból nyolcat őriz vitrinjében, kapott két Golden Globe-ot is. Csillaga van a hollywoodi hírességek sétányán, 2010-ben a Genesis tagjaként bekerült a rock halhatatlanai közé, a Rolling Stone magazin minden idők legjobb dobosait összegző listáján a 42. helyen szerepel.

A Genesis tagjaival sokévnyi "haragszom rád" következett, a billentyűs Tony Banks és a gitáros Mike Rutherford 1997-ben Calling All Stations címmel Ray Wilson énekessel készített albumot. A nagy trió csak tíz évvel később, 2007 nyarán állt ismét össze egy óriási sikerrel, telt házas arénákban lezajlott világ körüli turnéra.

A színészi múlttal is rendelkező Collins a filmmel is kacérkodott. 1985-ben látható volt a Miami Vice című tévésorozatban, 1989-ben ő játszotta a nagy vonatrablásról szóló Buster című film főszerepét, az ebben felcsendülő Two Hearts című dal és a régi sláger, az A Groovy Kind of Love feldolgozása is világsiker lett. A zenész 1991-ben Steven Spielberg Hook című filmjében tűnt fel, 2003-ban óriási sikert aratott a Mackótestvér című animációs film zeneszerzőjeként.

A zenésznek az elmúlt években számos egészségi problémával kellett megküzdenie: cukorbetegsége mellett a hangos zenétől károsodott a hallása, problémái támadtak a gerincével, emiatt bottal jár és ülve énekel, az állandó dobolástól megsérültek a kezében lévő idegek és a dobverőket alig bírja tartani. 2011-ben bejelentette visszavonulását, négy évvel később mégis visszatért. 2016-ban valamennyi szólólemezét újrakeverve dobták piacra, megjelent önéletrajza Not Dead Yet címmel. 2017-ben hosszú idő után ismét turnéra indult - együttesében fia, Nicholas dobolt -, a Royal Albert Hallban tartott hat koncertjére negyedóra alatt keltek el a jegyek. Tavaly bejelentette, hogy Tony Banks és Mike Rutherford társaságában újraélesztik a Genesist és The Last Domino? címmel koncertkörútra indulnak, Collins legfőbb feltétele az volt, hogy a dobok mögött fia üljön. A rajongóknak azonban erre még várniuk kell, a turnét a koronavírus-járvány miatt szeptemberre kellett halasztani.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.