"A jó emlékezetből telik ki az örökkévalóság" - Száz éve született Mészöly Miklós

Száz éve, 1921. január 19-én született Mészöly Miklós Kossuth-díjas író, a 20. század második felének legjelentősebb prózaírója, olyan remekművek szerzője, mint a Magasiskola, a Saulus, vagy Az atléta halála. Az íróról a napokban új monográfia jelent meg a Jelenkor Kiadó gondozásában. Szolláth Dávid nagyszabású értelmezői munkájának bemutatóját élőben követhetik az érdeklődők a kiadó közösségi oldalán január 26-án.

061.hu

Molnár Miklós néven Szekszárdon született, s a folyton megújuló pannon táj egész életére és művészetére hatással volt. Másik meghatározó élménye a zene volt, kisgyermekkorában Bartók első feleségétől, Ziegler Mártától tanult zongorázni, a Mikrokozmosz darabjain át látta és ismerte meg a zene világát, amelynek szigorúan komponált egyszerűsége prózaírói munkásságára is hatott.

1942-ben a Pázmány Péter Tudományegyetem jogi karán szerzett diplomát. Már az egyetemi évek alatt megjelent néhány novellája és verse. Az egyetem után Párizsba, a Sorbonne-ra készült, hogy ott folytasson irodalmi stúdiumokat, ám 1943-ban behívták katonának. A háború kegyetlenségével, teljes abszurditásával való szembesülése szökésre késztette, hadiszökevényként szerb, majd szovjet fogságba esett. Kiszabadulása után hazatért, és fizikai munkásként dolgozott, volt terménybegyűjtő, burgonyabiztos és malomellenőr is.

1947-48-ban Szekszárdon lapszerkesztő lett. Megjelent első novelláskötete, a Vadvizek, amelyet már Mészöly Miklós néven publikált. Ekkoriban ismerkedett meg Polcz Alaine pszichológus-tanatológussal, a magyar Hospice-mozgalom egyik meghatározó alakjával, akit 1949-ben feleségül vett. Legendás kapcsolatuk megrendítő dokumentuma a 2017-ben megjelent A bilincs a szabadság legyen című kötet, amely az 1948 és 1997 közötti levelezésüket tartalmazza. Házasságkötésük után végleg Budapestre költöztek, Mészöly 1951-52-ben a Bábszínházban volt dramaturg. 1952-ben munkanélküli lett, az ezt követő időszakban a Magyar Rádió gyermek- és ifjúsági osztályán vállalt feketemunkát, elsősorban meséket írt. 1956-ban vált szabadfoglalkozású íróvá, ugyanebben az évben jelent meg első jelentős műve, a solymásztelepen játszódó Magasiskola című kisregény, amelyből 1970-ben Gaál István rendezett nagysikerű filmet. 1956-ban Mészöly is részt vett az Írószövetség követeléseit rögzítő Nyilatkozat megfogalmazásában, emiatt a forradalom után elhallgatásra kényszerült.

1963-ban a pécsi Jelenkor című folyóirat közölte Az ablakmosó című, Mészöly által "vasárnapi keserűjáték" műfaji megjelöléssel illetett darabját, amelyet ugyanabban az évben a miskolci színház is műsorára tűzött. A darab politikai botrányt kavart, így két előadás után le kellett venni a színről. Két évvel később Mészöly hiába jelentkezett a Szépirodalmi Kiadónál Az atléta halála című regényével, nem engedték publikálni, így először Franciaországban adták ki. A teljesítményt hajszoló civilizációs életforma bukásáról szóló mű idehaza csak 1966-ban jelent meg. Egy évvel később publikálta a Jelentés öt egérről című elbeszéléskötetét, amelynek címadó novellája megrendítő tanulmány az ember végletes kiszolgáltatottságáról, a holokauszt gyalázatáról.

1968-ban ő is a csehszlovákiai beavatkozást ellenző írók közt volt, s ekkor jelent meg a bibliai történetet feldolgozó Saulus című regénye. 1970-ben a Magasiskolából készült film Cannes-ban elnyerte a zsűri különdíját, ennek ellenére a hazai kulturális élet potentátjai nem nézték jó szemmel Mészöly írói működését. 1976-ban jelent meg a Film című regénye, amelyet a hivatalos kritika részéről éles támadások értek. A filmszerűen megjelenő történet, egy idős házaspár valóságos budai sétája századokat átfogó történelmi időutazássá válik, amelynek során az író a történelmet végtelen erőszaksorozatnak mutatja. A regényből 2000-ben Surányi András rendezett filmet, amelyben az idős házaspár szerepét két színészóriásra, Temessy Hédire és Darvas Ivánra osztotta.

A Charta '77 aláírása után Mészöly az akkor induló fiatal ellenzéki írónemzedék szellemi vezetője lett. A hetvenes-nyolcvanas években esszékötetei is megjelentek (A tágasság iskolája, Érintések), amelyekben a filozófiához, a művészethez való viszonyáról vallott. 1979-ben a Bunker című kötetben drámáit közölte, 1981-ben verseskötettel jelentkezett, Esti térkép címmel.

1989 után több közéleti funkcióit is vállalt: 1989-től a Magyar Napló munkatársa volt, 1990-ben beválasztották az Írószövetség elnökségébe, ebben az évben Kossuth- és Kortárs-díjat is kapott, egy évvel később a Budapesti Magisztrátus tagja lett, 1991 és 1994 között alapító elnöke volt a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémiának, 1993-ban a Demokratikus Charta és a Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája szóvivője, a Magyar Helsinki Bizottság elnöke volt. A kilencvenes évek elején súlyosan megbetegedett, ám szenvedéseit méltósággal, bölcs rezignáltsággal viselte. 2001. július 22-én halt meg Budapesten.

Esterházy szavaival szólva Mészölyt "erkölcs, méltóság, becsület, pogány életöröm" jellemezte, és szigorúság önmagával, a műveiben megszólaló nyelvvel szemben. A jelenségek szerkezete, az emberi létezés végső kérdései foglalkoztatták, ezt fogalmazta meg minden művében rendkívül szabatos nyelven. 2002-ben alakult meg a nevét viselő egyesület, amely 2004-ben Mészöly Miklós-díjat alapított az új szellemű irodalom támogatása érdekében, első díjazottja Márton László író volt. 2005-ben szülővárosában, Szekszárdon emlékházat avattak, amely az Irodalom Háza-Mészöly Miklós Múzeum nevet viseli.