"A romkocsmában és a MÜPA színpadán is helye van a népzenének" - Interjú Pál István Szalonnával

Moldvától Gyimesig, Kárpátaljától a Felvidékig tesz zenei utazást, és persze az anyaország muzsikáját is bemutatja a Szalonna és bandája hamarosan megjelenő, 15 éves jubileumi albumán, emellett egy fotóalbummal is készül a zenekar. A Liszt Ferenc-díjas Pál István Szalonnával a népzene univerzalitásáról, a táncházmozgalom intézményesüléséről, valamint arról beszélgettünk, miért áll közel egymáshoz a klasszikus és a népzene.

MÉNES MÁRTA - 061.hu

Épp egy új lemezen dolgozol, mit kell tudnunk róla?
A Szalonna és bandája 2020-ban ünnepelte 15 éves jubileumát, ennek apropóján készítettünk egy lemezt, a pandémia miatt viszont minden megcsúszott kicsit. Az új lemezen azok a dalok szerepelnek, amelyek a kedvenceink lettek az elmúlt években, emellett egy fotóalbumot is kihozunk azokból a képekből, amelyek a zenekarról készültek az elmúlt két és fél évben. Az album - amelyet a múlt évben már följátszottuk - épp keverés alatt van, reményeink szerint heteken belül megjelenik. Ez lényegében egy teljes Kárpát-medencei antológia, hiszen Moldvától Gyimesig, Kárpátaljától a Felvidékig teszünk zenei utazást, és a lemez az anyaország muzsikáit is bemutatja.

A karanténban sem tétlenkedtél, elkészítettél például egy gyereklemezt. Milyen új színeket hozott elő belőled ez a furcsa időszak?
Egy új világ nyílt ki, hiszen a negyven esztendő alatt nem nagyon volt olyan, hogy hetekig otthon üljek a házban, és miután már átpakoltam egyik oldalról a másikra mindent, aztán onnan vissza, tényleg mindent megcsináltam, akkor rájöttem, hogy muzsika nélkül ez nem megy…Online oktatásra jelentkezett hozzám néhány diák, másrészt valóban elkészítettem egy gyereklemezt: a keresztlányom felénekelt néhány gyerekdalt, amelyeket aztán meghangszereltem. De pozitív hozadéka is volt a karanténnak: évek óta nem volt időm arra, hogy leüljek olvasni, most végre sikerült. Másrészt az egészségemre is jobban oda tudtam figyelni, minden nap el tudtam menni sétálni. Ezekre nem szokott idő jutni a mindennapos rohanásban. De azért már visszavágyom a rendes életbe.

Úgy fogalmaztál korábban, hogy ahogy haladsz a korral, egyre közelebb kerülsz a klasszikus zenéhez, sőt a Szalonna és bandájával a klasszikus nagyzenekarokkal való együtt muzsikálást tűzted ki célul. Nem is áll annyira távol egymástól ez a két műfaj?
Azok az előadók, akik nagyon magas szinten művelik a klasszikus zenét - hogy a közvetlen baráti körömből mondjak példát, Kelemen Barnabás, Kokas Katalin, vagy Baráti Kristóf - úgy játszanak klasszikus zenét, mint egy hagyományőrző mester népzenét. Anyanyelvi szinten beszélik ezt a nyelvet, nem azt érzed rajtuk, hogy ez valamilyen kottaszagú muzsika, hanem azt, hogy játszanak a hangokkal olyan keretek között, amilyenek között mi is.

Ezt látom a legnagyobb klasszikus zenészeknél is, így tudunk zenei párbeszédbe kerülni velük. Októberben volt szerencsénk együtt játszani a milanói Scala zenekarával és Shlomo Mintz-cel, ami fantasztikus élmény volt, hiszen egy világsztár hegedűművészről beszélünk. Ugyanúgy megtaláltuk a közös hangot akár a Bartók-duókban, akár a Bartók román népi táncokban, ami tényleg csodálatos.

Az is kérdés, hogy a két eltérő játékmód, vagy technika - a nyers népi és a klasszikus - hogyan tud szimbiózisba kerülni.
Nagyon szépen egymáshoz tud simulni a kettő. A megművelt klasszikus zenei játék egy mostani állapot, hiszen minden egyes korszaknak megvannak a játékmódjai, így a klasszikus zenének is. Nem úgy hegedülnek egy Bachot, ahogyan egy Mozartot, vagy egy Vivaldit. A klasszikus zenében is mindig van egy-egy felbukkanó zenekar, amelyik azt mondja, hogy Vivaldit lehet egy kicsit népiesebben játszani, kicsit jobban megnyomni. Nos, mi ezeket az átmeneteket igyekszünk megkeresni. De a Bartók román népi táncokat is el lehet játszani klasszikus módon úgy, hogy a népzene ritmikája, vonásai is megjelenjenek benne.

A Magyar Állami Népi Együttes művészeti vezetőjeként második otthonoddá vált a Hagyományok Háza. Egy olyan intézmény, ami egy, a ’70-es években, 80-100 fős klubból elinduló, alulról szerveződő mozgalomnak, a táncházmozgalomnak adott intézményes keretet. Mit gondolsz, milyen irányba vitte ez az intézményesülés a mozgalmat, egyáltalán a népzenét, a néptáncot?
Szerintem nagyon jó otthona lett a táncházmozgalomnak, hiszen a Hagyományok Háza egyik fő célja a mai napig az, hogy intézményes keretek között, de a mozgalom civil jellegét szem előtt tartva működjön.

Szerinted a népi kultúra iránt érdeklődő fiatalok megkaphatják-e azt az útravalót, amelyet mondjuk a szüleink generációja a “klasszikus” táncházakban megkapott? Vagy amit Kallós Zoltán és Martin György a gyűjtések alkalmával megtapasztalt?
Minél több helyen meg kell, hogy szólaljon a népzene. Ha egy olyan módjával találkoznak, amely megérinti őket, és ami igaz, akkor ugyanazt az élményt fogják megkapni, mint az, aki a széki táncházban vett részt. Természetesen az időt én sem tudom visszatekerni, én se voltam olyan házibuliban, amilyenben Halmos Béla bácsiék Széken, de

Igenis van helye a magyar népzenének ezeken a fesztiválokon, ahogyan ott kell lennie az V. kerületi romkocsmában és a MÜPA nagyszínpadán is. Ha az emberek az igazi módjával találkoznak, és megszólítja őket, akkor van jövője, van értelme. A népzene nem egy “kitalálmány”, mindig is az ember lelkivilágáról szólt. Beszippantja az embert, ha a valódi formájával találkozik.

A népzeneoktatással kapcsolatban mindig hangsúlyozod, hogy nem a hagyomány tiszteletére kell elkezdeni megtanítani valakit, odáig mindenkinek magának kell eljutnia. Hogyan?
Hiteles mesterek vannak, akik ezt nem munkának, hanem hivatásnak tekintik. Ezáltal az ifjúságot, de sok esetben akár az idősebb korosztály elméjét is ki tudják nyitni a népzene felé. Szerintem a fiatalságot nem egyből a gyűjtések legmélyebb tartalmával kell megismertetni, hanem arra rámutatni, hogy ez régen és ma is egy nagyon jó mulatság, ahol az emberek magyar nyelven tudnak énekelni, ahol párt találhatnak, ahol ki tudják fejezni az érzelmeiket.

Amikor úgy fogalmazol, hogy “látom azt, hogy napról napra többen szeretik a népzenét, sok egészséges tekintetű emberrel találkozom”, akkor mire gondolsz?
Arra, hogy akár a Fölszállott a pávának köszönhetően, akár annak, hogy a Zeneakadémián van népzene tanszak, vagy hogy már a bölcsődében van lehetőség ezzel a műfajjal találkozni, azt látom, hogy nem ciki néptánccal, népzenével foglalkozni. Legyen az egy Csík zenekar szám, vagy egy Szalonna banda nóta, aki ehhez a műfajhoz kicsit közelebb kerül, elkezd táncolni, vagy énekelni, annak nem kérdés, hogy kell járnia, hogy kell kihúznia magát, hiszen ez az egész ad egy tartást az embernek. Nem direkt módon, a közösség maga építi ezt.

Kárpátaljaiként olyan közegből érkeztél, ahol a magyarságod, az identitásod érzelmi megélése talán még intenzívebb, mint a határon inneni honfitársaidé. Szoktál-e azon gondolkodni, mit ad a személyiségedhez és mit a művészetedhez a kárpátaljaiságod?
Nekem az anyaországban is rengeteg olyan barátom van, aki ugyanolyan gondolattal és ugyanolyan tartalommal éli az életét, mint én. Nekem annyiban ad ehhez pluszt az, hogy Kárpátaljáról származom, hogy megtapasztaltam, mit jelent kisebbségi létben felnőni.

A másik, amit egy anyaországi talán nehezebben ért meg, hogy mit jelent az, amikor otthon azt mondták ránk, hogy “te magyar”, majd mikor átjöttünk gyerekkoromban a KGST piacon zománcfestéket árulni, akkor meg azt, hogy “na, megjöttek az ukránok”. Ezt átélni nem volt könnyű. Én már nem kívánom, hogy ezt a gyerekem megélje, és ettől legyen nagyobb tartalma az életének, de mi megéltük, és ezt nem szabad soha elfelejteni.

A világ szinte minden pontján zenéltél már. Volt, hogy a műsorotok után személyesen gratulált Károly herceg, vagy Margaret Thatcher. A zene univerzális nyelv, a népzene viszont megpendít olyan húrokat a lelkünkben, amelyeket más műfaj talán nem tud. Egy magyarszováti furulyamuzsika ugyanúgy megríkat egy magyart, mint mondjuk egy holland hippit. Szerinted mi az a közös kód, ami származástól, vallástól, bőrszíntől függetlenül mindenkinek dekódolható a népzenéből?
Pontosan ez, ami a neve is: ‘nép zene’. Ez a muzsika az emberek lelkén, érzelmein csiszolódott, az emberi létről szól, minden egyes életpillanatra született egy dal. Legyen az szöveges, vagy nem szöveges zene, de az ember egyszerűen érzi a tartalmat ebben a muzsikában. Ezt nem lehet pótolni semmivel.

Lehet-e már koncertekkel tervezni tavaszra vagy a nyárra?
Tervezni mindig lehet. Ami nagy örömömre szolgál, hogy a Magyar Kultúra Napját Erdélyben tölthetjük közönség előtt, természetesen tesztelünk, karanténozunk, mindent a protokoll szerint. Alig várjuk, hogy Csíkszeredában és Sepsiszentgyörgyön muzsikálhassunk az embereknek. És persze várjuk azt is, hogy beoltassuk magunkat, és mehessünk muzsikálni, amerre csak lehetséges. A tavalyi, tizenöt éves jubileumi koncertet a Margitszigeten nem sikerült megoldanunk, ezért azt idén júniusra tettük át. Erre az eseményre a Kárpát-medence minden pontjáról hívunk majd zenekarokat, akiket tanítottunk az elmúlt években, hogy közösen muzsikálhassunk velük. A Kárpátalján évente megrendezésre kerülő hagyományőrző tábor is elmaradt tavaly, azt is próbáljuk pótolni.

Fotók: Horváth Péter Gyula