A szép és az igaz nyomában - Megnéztük a Magyar Nemzeti Galéria nagyszabású preraffaelita kiállítását (FOTÓKKAL)

Lenyűgöző kiállítással nyitott újra május 13-án a Magyar Nemzeti Galéria: a londoni Tate Britain múzeum egyedülállóan gazdag preraffaelita gyűjteményének közel száz lenyűgöző alkotását felvonultató tárlat a mozgalmat bemutató első nagy magyarországi kiállítás. De kik azok a preraffaeliták, és milyen hatással voltak a magyar alkotókra? Az utópia szépsége címet viselő kísérőtárlat ezt skicceli fel többek között Gulácsy Lajos és Körösfői-Kriesch Aladár művei nyomán.

MM - 061.hu

A Tate Britain világhírű preraffaelita gyűjteményének közel negyven festményét és több mint félszáz grafikáját felvonultató kiállítás egy Magyarországon talán kevésbé ismert, a középkori, illetve a kora reneszánsz, Raffaello előtti művészetet példaképnek tekintő Preraffaelita Testvériség művészcsoport alkotóit mutatja be.

Kik azok a preraffaeliták?

1848-ban tiltakozások és forradalmak hulláma söpört végig Európán. Ez a korszak óriási változásokat hozott, amely a társadalom és az egyén szintjén is újabb és újabb kérdéseket vetett fel, ezekre próbált meg válaszokat találni hét londoni diák, akik elhatározták, hogy valami forradalmit alkotnak együtt, és megalapították a Preraffaelita Testvériség nevű művészcsoportot. A Dante Gabriel Rossetti, John Everett Millais és William Holman Hunt vezette csoport tagjai a londoni Királyi Művészeti Akadémia konzervatív oktatási elvei ellen lázadtak, az ellen a gyakorlat ellen léptek fel, amely a klasszikus reneszánsz művészeket és művészetet tartotta követendő mintának. Az élet szinte valamennyi területén kísérleteztek, szenvedélyességük jól illett festményeik szélsőséges technikai megoldásaihoz és merész történeteikhez.

Új realizmussal és új témákkal - természetábrázolás, társadalmi kérdések, a munkások helyzete, a katolicizmus és protestantizmus közötti összeütközések - akarták felfrissíteni a festészet és a költészet állóvizét, a festészet tematikai és stiláris megújítására tettek kísérletet. A csoport 1853-as feloszlását követően a preraffaelita művészet második hullámának vezéralakjaként Rossetti lett az Európa-szerte nagy hatású esztétikai mozgalom vezéralakja. Vele társulva Edward Burne-Jones és William Morris is a képzőművészet, a költészet és a zene közötti összecsengéseket kutatta.

Középkori modernek, festett költészet, világi hit

A kiállítás kilenc szekcióban mutatja be az alkotócsoport művészetét: az első a mozgalom kezdeteiről, illetve a költészet és a vallás meghatározó szerepéről szól. Írókról, akik úgy akartak festeni, hogy műveik vetélkedjenek az általuk csodált irodalmi alkotásokkal. Már ekkor látszik, hogy a preraffaelita művészek arra törekedtek, minél pontosabban meg tudják jeleníteni az ábrázolt alakok legbensőbb gondolatait - fontos a póz, a testtartás, a kéz ábrázolása.

A szekció egyik legfontosabb alkotása John Everett Millais Krisztus szülei házában című, végletekig realisztikus képe, amely óriási felháborodást váltott ki - a gyermek Krisztust ábrázolja apja asztalosműhelyében, a szent család tehát mint munkáscsalád jelenik meg festményen. Az ácsműhely belsejét látjuk, a kosz és a munka maradványait, de nem csak ez hatott szokatlannak, hanem a képen ábrázolt személyek megjelenése is. A hagyományos stílus szerint Jézust családja vagy apostolai körében, római tógában vagy magasztos ruhában kellett ábrázolni, ezt rúgta fel Millais sajátos elképzelésével. Charles Dickens kritikájában egyenesen azzal vádolta meg a művészt, hogy Szűz Máriát alkoholistaként jelenítette meg a képen.

A preraffaeliták kedvelték a Bibliát, mert egyetemes igazságokat láttak benne, új életet leheltek ezekbe a történetekbe. Ez remekül megmutatkozik Dante Gabriel Rossetti egyik legismertebb képén, az Angyali üdvözleten. A középkorias hangulatú festmény - amelyen a fehér és kék színek dominálnak - merészsége abban rejlik, hogy Mária alakja egészen újszerűen jelenik meg: a megszokott trónoló Madonna helyett egy riadt fiatal lányt látunk gyűrött ruhában. Rossettitől egyébként több korai rajzot is láthatunk a kiállításon, az ő nevéhez fűződik a "kettős műalkotás" műfaja, amikor egy kép és egy vers ugyanarra a problémára világít rá különböző szemszögből.

Millais Szabadon bocsátó parancs című, 1852-ben készült képe, amelyet az 1745-ös jakobita felkelés ihletett, szintén kiemelkedő műve a tárlatnak. Ezzel a festménnyel - sötét, részletek nélküli háttér - az alkotó némileg eltávolodott a preraffaelita stílustól, de újszerűnek hatott a nőábrázolás tekintetében is. Míg korábban a nőket hagyományos szerepben, passzívnak, határozatlannak, döntésképtelennek ábrázolja, a Szabadon bocsátó parancs felrúgja a hagyományos rendet. Millais erőteljesnek, határozottnak, a szokásos női érzelmektől mentesen festi meg az asszonyt.

Modern élet, természethűség

A következő két szekcióban a mindennapi angol valóság problémái - a munka, a női emancipáció, a gyermeknevelés állnak az ábrázolások középpontjában, ennek megfelelően egy sokkal realisztikusabb, már-már tudományosan objektív természetszemlélet. A modern élet témái fontos szerepet töltöttek be a brit művészetben és irodalomban a 18. század óta. A preraffaelita művészek figyelemmel kísérték a tudomány új eredményeit is, különösen a geológia, a meteorológia és a botanika területén. A képeken realizmussal és pszichológiai összetettséggel ábrázoltak kortárs témákat úgy, mint utazás, emigráció vagy a taníttatás, ám a legfontosabb témájuk a modern szerelem volt.

Ebben a szekcióban látható Millais újabb nagy botrányt kavaró képe, A nyugalom völgye című (1858-59), amely egyébként a művész kedvenc alkotása. A kép egy fallal körbekerített temetőt ábrázol, benne két katolikus apácával: az egyik sírt ás, a másik imádkozik. A sírt ásó apáca karja megfeszül munka közben, a másik egy rózsafüzért tart a kezében és a néző felé fordul, arcán nyugtalan kifejezéssel. A kor kritikusai a túl modern nőábrázolást kifogásolták a festményen, "hullák, titkok összeesküvés, félelem. Ez az a kép, ami semmitől nem riad vissza" - írta Tom Lubbock műkritikus.

A preraffaeliták elsőként állítottak ki olyan festményeket, amelyek a szabadban készültek. Ennek a szekciónak hangsúlyos alkotásai Ford Madox Brown Gabonaföld című képe, Charles Allston Collins Május a Regent's Parkban című műve, vagy John Brett monumentális tengeri látképe, a Britannica birodalma.

Eszményi szerelem, test, lélek, isteni szépség

Ebben az egységben az összetett érzelmi viszonyok kerülnek a fókuszba. A művészek a középkori történetekben a modern élet és a modern szerelem pszichológiai problémáit keresték. Fő műveikben a szerelem, a megcsalás, a vágy és a hűtlenség témáit dolgozták föl. Rossetti és az őt követő fiatalabb, második generációs preraffaeliták voltak az úgynevezett esztétikai mozgalom fő képviselői, amelynek középpontjában a szépség keresése állt. A kortársaik, szerelmeik, élettársaik arcvonásait viselő – sokszor bibliai vagy mitológiai szerepekben megjelenő – női portréikon egy modern szépségeszmény fogalmazódott meg. Esztétikai szemléletük lényege, hogy a művészeti ágak összetartoznak, s így hatásuk az iparművészetben, a költészetben és a zenében érzékelhető volt. Ebben a teremben kapott helyet Millais Opheliája, egyike azon képeknek, amelyek bizonyítják, mennyire markánsan jelen volt az irányzat inspirációi között az irodalom: Tennyson, Browning, vagy Shakespeare.

Mítoszok és legendák

Modern női hősök a középpontban. A 19. században a női politikai egyenjogúságért folytatott küzdelem miatt sokan úgy gondolták, hogy az erős és önálló nő veszélyezteti az erkölcs, a család és a társadalom rendjét. A preraffaelita művészek elsőként reflektáltak ezekre a félelmekre, és lenyűgözően erős nőalakokat teremtettek. Az istennők, csábítók és különböző mitológiai karakterek álarca mögé rejtett nők igazi „femme fatale”-ként jelennek meg. Itt látható a tárlat emblematikus képe, a kései preraffaelita John William Waterhouse Lady of Shalott-ja 1888-ból. A festőt elsősorban realisztikus ábrázolásmódja, színhasználata és festményei túlnyomó részének mitológiai illetve irodalmi témái kötik a művészcsoporthoz.

Alfred Tennyson The Lady of Shalott című költeménye a toronyba zárt asszony történetét meséli el, akit egy átok arra kárhoztat, hogy a külvilágot csak tükrén keresztül szemlélje, s annak képeit vásznára hímezze. Egy nap a nő szerelmét a tükörben megpillantva árnyékéletébe belefáradva hímzését elhajítja, és saját szemével pillant a külvilágba. Ekkor tükre meghasad, hímzése szálakra bomlik, és tudja, az átok eléri: csónakba ül hát, s hattyúdalát énekelve meghal. Waterhouse három ízben festette meg Shalott hölgyének tragédiáját, más-más momentumra fókuszálva. A Nemzeti Galériában látható festményen Shalott hölgye csónakjában ülve, felszegett fejjel, távolba révedő szemekkel talán a halállal néz farkasszemet.

Waterhouse 1885-ös, Szent Eulália című, a kiállításon szintén szereplő képe is káprázatos, ez a festmény járult hozzá, hogy a művészt beválasszák a Királyi Akadémiába.

Az utópia szépsége

A 19. századi magyar művészetet elsősorban osztrák, német és francia hatások formálták. A századfordulón kibontakozó brit–magyar kapcsolatok révén azonban a magyar irodalomban, a képző- és iparművészetben, valamint az építészetben is érvényesült a preraffaelita művészet, az Arts and Crafts mozgalom, illetve számos angol alkotó megtermékenyítő hatása. Az Utópia szépsége című kísérő kiállításon négy tematikus egységben a Szépművészeti Múzeum praraffaelita grafikái mellett Gulácsy Lajos (pl. Dal a rózsatőről, 1904), Körösfői-Kriesch Aladár, Nagy Sándor és számos, a gödöllői művésztelephez csatlakozó alkotó műve kapott helyet. De az angol hatás Rippl-Rónai József vagy Ferenczy Károly kiállításra került műveiben is tetten érhető, amelyek közül néhányat megcsodálhatunk a Nemzeti Galériában. Előbbitől például a Krisztus születése és halála című szőnyegtervet vagy az egészen lágy színvilágú Patakiné arcképét 1892-ből.

Fotók: Horváth Péter Gyula