Pesti Srácok

Gőzerővel készülnek az idei Szegedi Szabadtéri Játékokra

Több változást is bejelentett 2021-es évadával kapcsolatban a Szegedi Szabadtéri Játékok. Az ország legnagyobb szabadtéri színházának műsora a járványhelyzet miatt módosul, bár három korábban meghirdetett darab elmarad, számos új, nagyszabású produkcióval készülnek a 90. évfordulóra.

061.hu

Változik az idei Szegedi Szabadtéri Játékok műsora. Barnák László, főigazgató elmondta: a pandémia és a bizonytalan pályázati támogatások miatt a fesztivál módosítja a repertoárját, így a Dóm téri darabok közül a „Sok hűhó semmiért” című Shakespeare-vígjáték, az újszegedi színpad produkciói esetében pedig Verdi Traviata-ja, valamint a Hófehérke és a hét törpe című családi mesebalett is kikerül a 2021-es műsorból.

PestiSracok facebook image

Így a 90 éves Szabadtéri június 24-én az Ajándékkoncert szimfonikus zenekari koncerttel indul, melyet látványos vizuális meglepetéssel élvezhetnek a nézők. Július 17-én és 18-án Puskás Ferenc, minden idők legismertebb magyar sportolójának életét, - és az Aranycsapat történetét feldolgozó produkció, a Puskás, a musical sztárszereposztással érkezik a Dóm térre. A monumentális előadásban mások mellett 22 színész, 30 gyerekszínész, 60 táncos és artista szerepel, a látványt pedig tűzijáték és LED-fal is fokozza a hatalmas színpadon. Július 23-án koprodukcióban az idén 70 éves Magyar Állami Népi Együttessel, TÁNC-ÜNNEP címmel néptánc produkció látható.

Változik a műsor az Újszegedi Szabadtéri Színpadon is. A különleges atmoszférájú játszóhelyen a Játékszín fergeteges vígjátékával, a Kölcsönlakással indul az évad július 9-én és 10-én, majd július 23-án és 24-én Mozart népszerű vígoperája, a Szöktetés a szerájból látható, a Kossuth-díjas Juronics Tamás rendezésében. Augusztus 19-én és 20-án a Veres1 Színház Nők az idegösszeomlás szélén című musicalje kerül színre.

Tavaly ősszel hatalmas sikert aratott az Újszegedi Szabadtéri Színpadon a Dumaszínház humoristájának önálló estje, így a vezetőség úgy döntött, idén a hazai stand-up comedy újabb két sztárja, Kőhalmi Zoltánés Kiss Ádám érkezik egy-egy estére a ligetbe.

A változás nem érinti a többi produkciót

A Szegedi Szabadtéri Játékok korábban meghirdetett produkciói továbbra is műsoron maradnak, így a Szirtes Tamás rendezte Jézus Krisztus Szupersztár című rockopera, majd a soul- és diszkódallamokkal fűszerezett Apáca show című musical, Szente Vajk rendezésében, és minden idők egyik legnagyobb musicalklasszikusa, a West Side Story is megelevenedik a Dóm téren. Utóbbi nagyszabású produkció rendezője Alföldi Róbert lesz. Az újszegedi színpad műsorán változatlanul látható majd a kacagtató Moliére- komédia, a Scapin furfangjai, Herczeg T. Tamás rendezésében.

Ajánljuk még

Így árulták el az 1956-os szabadságharcot és a magyar rendszerváltozást az amerikaiak - Molnár Tamás a Polbeatben (videó)

‎Polbeat 2022 október 23.
Százmillió halott van a kommunizmus mögött, kivel akartok ti kiegyezni? - Molnár Tamás képzőművész és antikommunista ellenálló, a 2006. őszi tüntetések szóvivőjének elhíresült mondata ez, aki a Polbeat legutóbbi felvételén Huth Gergellyel és Stefka Istvánnal beszélgetve döntött le egy sor tabu(témát), amikor közösen felelevenítettük azt, hogy az amerikaiak hogyan árulták el 1956-ot, majd a magyar rendszerváltozást is, hiszen akkor is és a nyolcvanas évek végén is kiegyeztek a Szovjetunióval.

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.