Pesti Srácok

Május végén jön a mozikba a Becsúszó szerelem

Május végén jön a mozikba a Becsúszó szerelem

Az újranyíló hazai mozik egyik első magyar premierfilmje lesz a Becsúszó szerelem című romantikus vígjáték, amelyet országszerte május 27-től vetítenek a multiplex mozik és az art mozik egyaránt. A film főszereplőjével, Ötvös Andrással készült interjúnkat ITT olvashatja.

MTI

A Becsúszó szerelem a focidrukkerek lelkes, de ellentmondásos világát mutatja be közelebbről, és egy számtalan lehetetlen helyzetet okozó, illegális örökbefogadás fordulatait meséli el. A történet szerint Gyula (Ötvös András), az elkötelezett focidrukker és felesége, Mariann (Stefanovics Angéla) gyereket szeretnének. Miután kiderül, hogy a férfi meddő és az örökbefogadás lehetősége is elszáll, Mariann utolsó esélyként megállapodik egy roma lánnyal, Lüszivel (Gombó Viola Lotti), hogy hamarosan születendő gyermekét magukhoz veszik. Ezzel mindannyiuk életét fenekestül felforgatja: Gyulának ettől fogva folyamatosan trükköznie kell, hogy ne bukjon le elvakult focirajongó barátai előtt. A magánélete pedig újabb és újabb fordulatokat vesz: Ámor nyilai a legváratlanabb helyről találnak a szívébe, humoros helyzetek és erkölcsi dilemmák sora elé állítva őt.

PestiSracok facebook image

A film tavaly november óta várta rajtra készen a premiert - idézi a közlemény Nagy Viktor Oszkár rendezőt. Mint mondta, azért időzítették már májusra a bemutatót, hogy felhőtlen szórakozást ígérő hazai alkotással csábítsák be újra a nézőket a mozikba, hogy új filmmel lehessen ismét élvezni a nagyvászon adta élményeket, akár barátokkal, családdal közösen az egészségügyi szabályok, előírások betartása mellett.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.