Pesti Srácok

Vissza a küzdőtérre! - Íme a 061 fesztiválajánlója!

Vissza a küzdőtérre! - Íme a 061 fesztiválajánlója!

A legnagyobb hazai fesztiválokat - Sziget, VOLT, Balaton Sound - ugyan nem tartják meg az idén, de több kistestvérük, ha későbbi időpontra is tolva, mindenképp várja az élőzenére egy éve éhezőket. Hoztunk közülük ötöt, bő műfaji merítéssel, kiemelve a line-up-ból egy-egy személyes kedvencünket.

MM - 061.hu

Paloznaki Jazzpiknik (július 29 - 31.)

Három nap a jazz, a funk és a soul jegyében Paloznakon. Mario Biondi, az “olasz Barry White” lesz az első nap első nemzetközi fellépője, majd az Al McKay’s Earth, Wind and Fire Experience játssza a világ egyik leghíresebb funky zenekarának számait régi és új tagokkal. Másnapra Rúzsa Magdi készül különleges show-val. A pénteki zárókoncertet adó MF Robots tagjai más együttesekkel jártak már a Jazzpikniken, ebben a felállásban most zenélnek Paloznakon először. A zárónapon hallható az egyedi downtempo jazzt játszó, német De Phazz, utánuk a holland “szaxofon-királynő” Candy Dulfer, végül pedig a szintén holland Kraak&Smaak Live Band ad koncertet. De fellép a Mörk és a Manaky triója is. A Fábián Juli színpadon a Sárik Péter Trió Falusi Mariannal ad Jazzkívánságműsort, az Indigo pedig a Jazzpikniken tér vissza a koncertezéshez.

Akit semmiképp ne hagyj ki:

A cosmic funk, soul, jazz és hiphop elemekből építkező Amoeba Band nem véletlenül vált a zenei ínyencek egyik kedvencévé. Jazzarcoktól a hiphopperekig mindenki tudja, hogy a Sabák ‘Dizko Stu’ Péter, Sági ‘Vanis’ Viktor, Boros ‘Lev Toystore’ Levente, és a nemrégiben csatlakozott Molnár Bencze és Czirják Tamás alkotta zenekar koncertjein milyen magasan szárnyalnak a funk groove-ok. A funkot életben kell tartani - az Amoeba Band első lemezének ez volt, és máig is ez a missziója. A 2018-ban 5 tagúra bővült zenekar legújabb szerzeményeiből csemegézhetünk majd az este folyamán, és új, második disco hatásokkal gazdagított nagylemezükből is adnak ízelítőt a funk-hiphop-brokenbeat tengelyeken kalandozva.

Ördögkatlan Fesztivál (augusztus 3-7.)

Több száz programot tartanak az augusztus 3. és 7. között zajló Ördögkatlan összművészeti fesztiválon. A fesztiválon színházi előadásokkal, irodalmi estekkel, képzőművészeti és családi rendezvényekkel, valamint könnyű- és komolyzenei koncertekkel és kiállításokkal várják az érdeklődőket. A fesztivál idei díszvendégei a Nézőművészeti Kft. társulata, Bereményi Géza Kossuth-díjas író, dalszöveg- és forgatókönyvíró, rendező, a Pannon Tükör kulturális folyóirat és Pál István Szalonna lesznek. A Mucsi Zoltán, Scherer Péter, Kovács Krisztián, Katona László és Gyulay Eszter alkotta független társulat, a Nézőművészeti Kft. öt prudukciót mutat be a közönségnek öt helyszínen, kilenc alkalommal.

A Palkonyán, Kisharsányban, Nagyharsányban, Beremenden és Villánykövesden megvalósuló programok részeként a 30Y zenekar az idei Ördögkatlan kiemelt vendégeként lép fel a fesztiválon, de koncertet ad a Besh o droM, a Tudósok, a Szabó Balázs Bandája, a Wombo, a Galaxisok, a Kiscsillag, Péterfy Bori és a Love Band, az Esti Kornél, Pál István Szalonna, a Romano Drom és Tompos Kátya is. A gyerek- és családi programok között olyan előadókat találhat a közönség, mint a Rutkai Bori Banda, a pécsi Bóbita Bábszínház vagy az Apacuka Zenekar.

Akit semmiképp ne hagyj ki:

A 11 éves The Qualitons 2020-ban - a HOTS-Hungarian Oncoming Tunes könnyűzenei exportiroda felmérése alapján - a legexportképesebb magyar zenekar lett, legutóbbi, Echoes Calling című lemezük pedig 2018 legjobb albuma a kritikusok szerint. Az album dalai rendszeres rotációban szerepelnek a Seattle-i székhelyű KEXP rádió lejátszási listáján. Ennek köszönhetően első magyar zenekarként meghívást kaptak és élőben játszottak a szakma által nagyra tartott és elismert amerikai rádióban. A 2018-as Fonogram díjátadón megkapták legjobb Hazai alternatív/indie-rock kategória díját is.

A The Qualitons sajátos funk-rock-experimentális zenéjét a koncerteken a vokális, fülbemászó dalok, a groove-os lüktetés és az improvizáció különleges találkozása jellemzi. A legújabb zenei anyagaik merész, progresszív irányt mutatnak, de visszaköszönnek a rájuk jellemző sok vokálos, több tételes, akár tízperces dalok, és a groove-os alapok.

Legfrissebb anyaguk a méltatlanul elhallgatott KEX zenekar dalainak átdolgozásait tartalmazza. A zenekar egyetlen magyar nyelvű albuma ismét egy új, izgalmas szín a zenei palettájukon. Koncertjeiken az előző három albumuk dalai mellett a remekül debütált KEX dalok közül is elhangzik néhány.

Kolorádó Fesztivál (augusztus 11-14.)

Fesztivál Budapest és a természet határán, a budai dombok óvó vonulatai között. A többnapos Kolorádóra évről-évre egyre többen látogatnak el, hiszen a szabadtéri különleges programok sokakat vonzanak. Tűzrakás, grillezés, művészeti installációk, kortárs színház, jóga, strandröplabda és persze jó zene - ezzel várják az érdeklődőket. Az eredetileg júliusra tervezett fesztivál - több más rendezvényhez hasonlóan - augusztusra csúszott, fontos, hogy minden eddig megváltott és áthozott bérlet, táborjegy érvényes az augusztusi dátumra is.

Akit semmiképp ne hagyj ki:

A Fran Palermo az a banda, amelyre a hazai poprock szcénában szokás féltékeny lenni, ugyanis a zenekar nagyon egyben van, mind a zene, a szöveg és a látványvilág tekintetében. A csapat agya a kubai születésű, de spanyol származású Henri, aki egyszer úgy nyilatkozott magáról a róla készült dokumentumfilmben: “én, azt hiszem, elég mélyről jövök, és akik mélyről jönnek, mint a mélytengeri halak, kicsit mások, kicsit szörnyek”. Ha szörny nem is, de biztos, hogy egy csodabogár, aki szeret mindent egy kézben tartani, legyen az dalszövegírás, vagy a látványvilág megteremtése. Többször cserélődtek már mellette a tagok (fennállásuk óta több mint húsz tagja volt a csapatnak), ami viszont mindig stabil, az a frontember profizmusa, kreativitása.

RockBalaton (augusztus 12-15.)

A kizárólag hazai, illetve határon túli magyar előadókkal zajló RockBalaton - amelyet 2019-ben az év zenei fesztiváljává választottak - évek óta töretlen sikerrel dübörög Fonyódon. A Balaton-parti rendezvényen idén fellép mások mellett a Tankcsapda, a Karthago, a Road, a Leander Kills, a Depresszió, Pokolgép, a Kalapács, a Kárpátia, a Zorall, Rudán Joe, a Fatal Error, a Paddy and the Rats és az Auróra is. Fontos info, hogy a tavalyi RockBalatonra megváltott belépők az idei rendezvényre is érvényesek.

Akit semmiképp ne hagyj ki:

"Megtehetjük, hogy amatőrök maradunk" - fogalmazott a 061-nek nem is olyan régen Fejes Tamás, az ország vezető rockzenekarának a dobosa, a banda szerint ez a fajta amatőr báj ad egy speciális, a Tankcsapdára jellemző hozzáállást. A debreceni zenekar folyamatosan kapja az ívet, ha nem az amatőrizmus, akkor a nagyon tudatos marketingjük miatt. Tény, hogy mindig elő tudnak rukkolni valami olyannal, amire az ember nem számít, ahogyan az is, hogy továbbra is ők a legsikeresebb rockzenekar Magyarországon. Idén először a fonyódi RockMaratonon is láthatják őket augusztus 11-én szerdán. És most jöjjön egy nagyon régi, a koncerteken hanyagolt TCS-dal a fénykorból:

Fishing on Orfű (augusztus 24-28.)

Eredetileg június 16. és 19. között tartották volna meg az ország egyik legbékésebb, legcsaládiasabb fesztiválját, majd augusztus végére csúsztatták. A fesztiválon többségében a 2020-as fellépők állnak majd színpadra: lesz Budapest Bár, 30Y, Péterfy Bori & Love Band, Kiscsillag, Hobo, Ivan & The Parazol, Kistehén, Lazarvs, Trillion, a fesztivál egyik legnagyobb dobása pedig az újra összeálló Heaven Street Seven koncertje lesz.

A fesztivál egy “beköltöző nappal” kedveskedik azoknak, akik tavaly egy bérlet árával támogatták a koronavírus-járvány miatt elmaradt 2020-as rendezvényt. Ők augusztus 24-én olyan előadókkal találkozhatnak, mint Lovasi András és Kispál András, Beck Zoli, Bérczesi Robi, a Lázár tesók, valamint az Elefánt tagjaiból álló Szendrői-Tóth duó.

Akit semmiképp ne hagyj ki:

Két koncert erejéig áll össze a Heaven Street Seven idén nyáron, egyetlen fesztivál fellépésük a Fishing on Orfűn lesz augusztus 26-án csütörtökön. Arra azért nem kell számítani, hogy a zenekar együtt is marad, egyszerűen csak lenyomnak két bulit mindenkinek, aki szereti. Az 1995-ben alakult, öttagú HS7 kezdetben angol nyelven írta dalait, a negyedik anyag, a 2000-ben kiadott Cukor már kizárólag magyar nyelvű szerzeményeket tartalmazott. Ezt további hét sikeres lemez követte, és olyan slágerek, mint a Hol van az a krézi srác?, a Sajnálom, a Márta, a Tudom, hogy szeretsz titokban, a Mikor utoljára láttalak vagy a Dél-Amerika. Nyertek Fonogram-díjat, 2007-ben együtt turnéztak Európában az ausztrál Church zenekarral, játszottak az REM és a Radiohead előtt, 2007-ben Cannes-ban átvették a European Breakthrough Awardot, az EU, a MIDEM és az MTV Europe közös díját.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Gyermekeket is érintő szexrabszolga-hálózatot üzemeltet egy magyar férfi Floridából

Exkluzív 2023 augusztus 8.
Ha azt hallanák, hogy egy Amerikában élő (leginkább bujkáló) magyar férfi kiszolgáltatott, nehéz élethelyzetben lévő nők bizalmába férkőzve végeztet erotikus munkát úgy, hogy gyakran az áldozatok kiskorú gyermekei, rokonai és munkatársai is belekeverednek a részben pedofília-gyanús rémálomba, akkor biztosan azt gondolnák, hogy egy filmről van szó. De erről szó sincs, Amiről most beszámolunk az a rideg valóság. Történetünkben magyar nőkről lesz szó, akik teljesen publikus “társkereső oldalakon” szexrabszolgaként tengetik a mindennapjaikat, ebből pedig kiutat csakis a nyilvánosság, az őket elnyomó és kihasználó férfi valós személyének a leleplezése jelenthet. A PestiSrácok.hu informátora részletesen beszámolt portálunknak erről a rémisztő, és egyben bicskanyitogató eseménysorról, amiben az a legrosszabb, hogy a nők kizsákmányolása elleni sok évtizedes fellépés dacára a szemünk előtt zajlik, van rá “kereslet” és ez a bizonyos férfi ebből kiválóan él, köszöni szépen, jól van, és esze ágába sincs abbahagyni, amit csinál. Ha hagyjuk…

Az Állami-lakótelepről indulva lett a világ legdrágább játékosa és az utolsó magyar vb-gól szerzője – Détári Lajos hatvanéves!

Exkluzív 2023 április 24.
Alapembere volt az 1980-as évek világverő magyar válogatottjának, ő magyar foci eddigi utolsó világklasszisa, egyben ő szerezte a magyar labdarúgás utolsó világbajnoki gólját is. Középpályás létére rendkívül gólerős volt, ugyanakkor irányítani is zseniálisan tudott, labdáinak, utolsó passzainak pedig mindig szeme volt. A Németországban, Görögországban és Olaszországban is sztárrá váló egykori csodálatos játékos, Détári Lajos ma ünnepli hatvanadik születésnapját, írásunkkal előtte tisztelgünk.

Mégsem Magyarországon ér véget a móri mészárlás nyomravezetői díjának ügye

Exkluzív 2020 október 22.
Elutasította az Alkotmánybíróság Szebenyi István indítványát, így a férfi még mindig nem részesült abból a nyomravezetői díjból, amelyet a nyolc halálos áldozatot követelő móri bankrablás ügyében írt ki a rendőrség. A jelentős összeget egyébként már kifizették a hatóságok egy olyan hamis tanúnak, aki vakvágányra vitte a hazai kriminalisztika történetében egyedülálló bűncselekmény vizsgálatát. Az amatőr hadtörténész lehetősége a magyarországi jogorvoslatra ezzel véget ért, de nem adja fel, ügyével az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordul kérelmével. Azt reméli, hogy a testület közbenjárásával őt is megilleti majd a tisztességes eljáráshoz való jog.