Soha ilyen sötét tónust nem kapott még a Z-generáció - Megérkezett az Eufória 2. évada
Identitászavar, szorongás, frusztráltság - a felnőttkor küszöbén álló fiatalok kétségkívül rengeteg problémával küszködnek, de az a sötétség, amelybe az Eufória sorozat a Z-generációt burkolja, már-már emészthetetlen. A 2019-ben berobbant széria két és fél év után kapott folytatást, az első epizód rögtön rekordnézettséggel nyitott, ami nem meglepő, hiszen az Eufória egyedi látásmódjával és merész hangvételével valóban új színt hozott a coming-of-age sorozatok világába. De vajon érdemes-e tovább satírozni a már eleve mélysötét árnyalattal dolgozó, a tinédzserlét szebb napjait elrejtő, szexuális perverzió-drogfüggőség-erőszak tengelyen mozgó szériát?
MM - 061.hu
Sam Levinson az East Highland középiskolájában játszódó történetében önmagukat kereső gimnazistákkal találkozunk, akik összefonódó életének középpontjában a 17 éves drogfüggő Rue (Zendaya) áll. A lány igyekszik reményre találni, miközben saját életében is próbál egyensúlyozni a szerelem, a veszteség érzései és újból felbukkanó függősége közepette. Nehéz utak, megrázó és bonyolult családi történetek állnak egy-egy szereplő mögött, amelyek fokozatosan, több perspektívából megvilágítva állnak össze az első évad epizódjaiban.
A karakterek (rendkívül jól válogatott a szereplőgárda is) egytől egyig izgalmasak, sokkoló háttérsztorijaikból egyenesen következnek felelőtlen tetteik, szépen kirajzolódnak az önpusztítás felé vezető út világos stációi, a digitális szocializáció okozta kiüresedettség pedig szinte arcul csapja a nézőt. A millenium után született gyerekek valós problémáinak közelebb hozását tűzhette ki célul a sorozat, és e generáció társadalmi kihívásai, összetettsége kétségkívül hiteles szűrőn keresztül tárul a nézők elé, mégis sok esetben felmerül az öncélúság kérdése. Mert ha tisztában is vagyunk azzal, hogy az Eufória nem kíván tanmese lenni, nem feltétlenül indokolt a szó szerinti 'pőre' valóság ilyen gyakori 'csúcsra járatása'. Abban az esetben igen, ha közelebb visz a megértéshez: emlékezetes például mikor Cassie-t (Sydney Sweeney) - feltehetően pornófilmeken edzett - barátja fojtogatós szexszel igyekszik levenni a lábáról, amely sokkolja a lányt, majd a jelenet nyugvópontján a két karakter felismeri, érdemes beszélgetni arról, ki mire vágyik szex közben.
A 2. évad eddig elérhető első része azonban még többet kínál a szex-drog-agresszió koktélból, még mélyebbre húzza karaktereit. Az epizód 2 szálon fut - az egyik a Fez (Angus Cloud) gyerekkorát bemutató flashback, ami kevésbé eredeti, mégis érdekesebb, mint a gimisek szilveszteri bulijának képsorai. De Rue drámája, nemi identitáskeresése, mámoros pillanatai vajon meddig maradnak érdekesek? És mi, nézők mennyit vagyunk képesek még beengedni a pesszimista korhangulat nyugtalanító valóságából? Rue belső narrációja, szarkasztikus kommentárjai nem mindig ülnek, olykor inkább idegesítővé teszik a karaktert, egy-egy szituáció szándékolt túlrajzolása pedig inkább elvesz, mint hozzátesz az élményhez.
Az eddig látottak alapján a 2. évad megy a jól bevált recept után, ami nem biztos, hogy elég, mindamellett, hogy a magyar operatőr, Rév Marcell keze nyomát viselő, egészen eredeti, hipnotikus képsorok még mindig nagyon működnek. Meglátjuk.
