A kultúrapusztítás az orosz-ukrán háborúban morális fiaskó lenne a támadó fél részéről, ez akár orosz belpolitikai válságot is okozhatna - Interjú Rostás Péter művészettörténésszel
2022. február 24-e fekete betűvel vonul a világtörténelembe, ugyanis Oroszország hadműveletet indított Ukrajna ellen. A második világháború óta ez a legnagyobb hagyományos katonai konfliktus Európában. Az első támadás Ukrajna fővárosát, Kijevet érte, és azóta már ostrom alatt áll számos terület, köztük Harkov is, ahol Európa harmadik legnagyobb és egyik legszebb főterét is lebombázták az orosz csapatok. A világ összefogással reagál, és hatalmas humanitárius segítséggel igyekszik segíteni a civil lakosságon, mert nincs fontosabb, mint az emberi élet. Ám mégis szomorú olyan bejegyzéseket olvasni, miszerint számos műkincs, középület vált vagy válhat a háború martalékává. Hétfőn például egy rakétatámadás során a Picasso által is istenített Marija Prijmacsenko világhírű ukrán festőnő 25 alkotása égett el Ivankiv város helytörténeti múzeumában. Ennek apropóján beszélgettünk a háborús műkincsevakuálásról Rostás Péter művészettörténésszel, a Kiscelli Múzeum gyűjteményvezetőjével, a Szent István terem rekonstrukciójának szakértőjével.
LSZF- 061.hu
Magyarországon van protokoll általánosan, központi szinten a műtárgyak menekítésére, megvédésére?
Az én tudomásom szerint a magyar múzeumokban nincsen egy egységes, leírt evakuálási protokoll a műkincsek tekintetében ilyen helyzetben. El tudom képzelni, hogy a jelenlegi szituációban minisztériumi szinten kitalálnak valamit, ám összességében kimondható, egyrészt, hogy egy háborúra nem lehet felkészülni, másrészt pedig az, hogy a magyar múzeumok elsőszámú problémája a raktározási kapacitás hiánya, így nem is igazán lehetne a tárgyakat hova vinni.
Ön szerint szükség lenne egy ilyen protokollra?
Szerintem ezt nem lehet központilag szabályozni. Minden intézménynek magának kell átgondolni, hogy ilyen helyzetben mit tud tenni, ha van egy lélegzetvételnyi ideje. Például, hogy építészetileg van-e olyan biztonságos helyük, ahova tudják vinni a tárgyakat, de azt hiszem, ettől a veszélytől jelenleg fényévekre vagyunk még, bízom benne. A logisztika tekintetében egy ilyen szituáció a gyűjtemény, illetve az intézményvezetőknek óriási próbatétel. Nekik kell tudni, hogy egy-egy részlegen mely műtárgyak mozdíthatók, és melyek a legértékesebbek.
A nyilas diktatúra idején, és az azt követő fosztogatás során is az intézményvezetők álltak ki a gyűjteményeik mellett, a helyükön maradtak morális és fizikai értelemben is, ez fontos egy ilyen helyzetben.
Rostás Péter szerint a hazai múzeumokban általános jelenség a raktározási kapacitás hiánya (Fotó: Horváth Péter Gyula)Milyen esélyeik lehetnek a hirtelen jött háborús helyzetben az ukrán muzeológusoknak?
A hazai történelemből indulnék ki. A második világháborúban a nagyobb magyar múzeumok, - úgy mint a Szépművészeti Múzeum vagy Nemzeti Múzeum - nem kaptak találatot. A fővárosi gyűjteményeket a Bazilika pincéjébe, a Kiscelli Múzeumban a fővárosi újkori gyűjtemény egy részét pedig az óbudai épület sziklapincéjébe és kriptájába hordták le. Magyarul lefelé lehet vinni műtárgyat, de azt sem egyik napról a másikra. Az ukrán intézmények jelenlegi helyzetükben sok mindent nem tudnak csinálni,
mert valószínűleg nagyobb az esély arra, hogy a kapkodás, a menekítés közepette megsérül a tárgy, vagy épp mentés közben lopja el őket valaki.
Amellett sem lehet elmenni, hogy ezek a tárgyak nagyon érzékenyek a környezeti változásokra, például, ha egy szerves anyagokat tartalmazó tárgyat leviszünk egy száraz raktárból egy nedves pincébe, beláthatatlan károkat okozhatunk. Továbbá egy helyről sem lehet kimondani, hogy száz százalékig biztonságos. Vegyük szintén a második világháborúból egy nápolyi múzeum példáját, amely egy külső raktárba menekítette anyagait, amelyet végül lebombáztak, a múzeum épülete pedig sértetlen maradt. De gondoljunk csak a Szent Koronára, azt is hiába őrizték páncélteremben, mégis ellopták. Szóval nem csak bombatalálat sújthat egy gyűjteményt, hanem a helyi lakosság vagy épp az ellenség zabrálása. Sajnos ez tépázta meg inkább a magyar műtárgyállományt is. Az '56-os forradalom alatt viszont a levéltári gyűjtemény szenvedett el óriási veszteséget, hiszen az Országos Levéltár fele leégett.
Kellett Ukrajnának segítséget kérni hazánktól, vagy esetleg más országtól a műkincsek megmentését illetően?
Egy gyűjtemény evakuálása hetek alatt sem megy, apró dolgoké még csak-csak, de már egy festmény szállítása is bajos. Elviekben lehetne szó arról, hogy hazánkba jönnek tárgyak, azonban szerintem nincs olyan ukrán muzeológus, aki jó szívvel tenné fel egy teherautóra a műtárgyait, mert azt menet közben is érheti támadás. Szóval ez nem egy reális forgatókönyv. Adott körülmények között maximum annyit tehetnek, hogy leveszik az állandó kiállítás tárgyait, és beviszik egy biztonságos helyre, hogy ne legyenek szem előtt, vagy a légnyomástól az üvegszilánkok ne sértsék meg azokat.
Harkovban elpusztult Európa harmadik legnagyobb tere.A háború természetéhez miért tartozhat általánosan az, hogy műkincseket vesz célpontba? Ez a nemzeti identitás földbetaposásának egyik eszköze lehet?
Jelen esetben, az orosz-ukrán háborúban ez egy olyan morális fiaskó lenne a támadó félnek, amelyet nem érdeke bevállalni. Tudjuk, hogy a Iszlám Állam kultúrapusztítása részben teológiai okokra vezethető vissza, itt azonban azonos kultúrájú, azonos vallású nemzetekről van szó.
Kulturális háborúról itt nemigen lehet szó, pont hogy kontraproduktív lenne.
Így ezen elv mentén elindulva, ha már az ukránoknak biztos helyet kéne keresni a műkincseiknek, akkor azt a pravoszláv templomokban találhatnák meg, mert véleményem szerint ott az oroszok egész biztosan nem támadják meg azokat. Ellenkező esetben ez olyan belpolitikai válságot is kirobbantana Oroszországban, amely a rezsim vesztét okozná.
