Negyed évszázadot kellett várni rá, de megérte - Ilyen volt a Pearl Jam budapesti koncertje

A Pearl Jam korunk legnagyobb hatású rockzenekarainak egyike, az egyetlen, amelyiknek sérülés nélkül sikerült túlélnie a grunge-korszakot, és továbbmenni: megalkuvás nélkül, átgondoltan, progresszíven. Huszonhat év után kedd este ismét Budapesten adott koncertet az amerikai banda, hiányérzet nem maradt bennünk, a legjobb PJ-dalokat hallhattuk profi, és ötven felett is végtelenül energikus zenészek tolmácsolásában.

MM - 061.hu

1991 augusztusában megjelent a Pearl Jam Ten című albuma, rá egy hónapra pedig a Nirvana kultikus lemeze, a grunge alfája és omegája, a Nevermind. E két lemezzel robbant be igazán a műfaj a köztudatba, elindult az utolsó rockforradalom, a műfaj történetének egyik legintenzívebb, leginspirálóbb és legtragikusabb korszaka. A társadalmi elégedetlenségeket, családi gondokat húsbavájó őszinteséggel megéneklő témák beszippantották a fiatal generációt, Kurt Cobain, Chris Cornell és Eddie Vedder példaképekké váltak.

Támadták őket eleget, Kurt Cobain például így fogalmazott a Pearl Jam-ről: "Ők nyilvánvalóan üzleti bábok, és csak próbálnak jegyet szerezni az alternatív zenét jelentő buszra." Eddie Vedder azt is megkapja rendszeresen, hogy ő csak egy San Diego-i szörfös gyerek, aki csak meglovagolta a Seattle-i hullámot, miközben semmi köze a városhoz.

Innen, több mint harminc évről későbbről nézve teljesen mindegy, ki mit gondolt, és hogy milyen skatulyába tette/teszi a Pearl Jam-et, a számok magukért beszélnek. A zenekar harminckét éves, tíz stúdióalbumot készítettek eddig, világszerte több mint 85 millió albumot adtak el, és a mai napig stadionokat töltenek meg. Ha az ős PJ-rajongók nem tudnak együtt érni a zenekarral, hát legyen, ez így van rendjén. Ugyanakkor van rengeteg új rajongó is, akik mondjuk, a Gigaton, a banda legutóbbi albuma felől közelítenek. Itt jegyzem meg, bőven akadtak a keddi koncerten, akik a Dance Of The Clairvoyants-ra sokkal intenzívebben ugráltak, mint például az Even Flow-ra. Hány és hány albumkritikát olvastam, ami úgy kezdődött: én megpróbáltam, de a Ten és a Vs. felülmúlhatatlan, "nem kellene már ezt srácok, ne erőltessétek". Miért ne? Miért baj, ha egy zenekar a gyökereit nem elfeledve, de megpróbál fennmaradni?

A legjobb, ami történhet egy zenekarral az, amikor generációkon átívelőt sikerül létrehoznia. Kedd este két negyvenes apuka és tinédzser fiaik mellett állva néztem végig a koncertet. Elképesztő izgalommal várták mind a négyen, hogy színpadra lépjen a zenekar, a fiúk nyolcszor ellenőrizték telefonjaikat, hogy minden rendben legyen, hiszen mindent dokumentálniuk kell. A faterok egykori rocker-arcára már csak félig felnyírt hajuk emlékeztet, ők már nem pogóznak, finoman bólogatnak, durvulnak majd helyettük a fiaik. A tizenéves srácok őrült ugrálásba kezdnek, mikor a zenekar belekezd a Why Go?-ba, apjaik pedig összekapaszkodva képeznek óvó burkot a fiúk körül, nehogy nekiugorjanak valakinek a tömegben. Mindeközben látszólag végtelen büszkeség tölti el őket, hogy megvan a folytonosság, zeneszerető-, és értő gyerekeket sikerült nevelniük.

A Pearl Jam-et legutóbb 2018-ban kaptuk el Prágában, ha hosszban nem is - akkor két és fél órát játszottak -, de hangulatban sikerült ugyanazt hozni a zenekarnak, fáradhatatlan lelkesedéssel és elképesztő energiával tolták le a budapesti koncertet. Eddie Vedder hangja semmit nem változott, hibátlanul énekelt, Mike McCready végig maszkban játszott, fogalmunk sincs hogy kapott levegőt, de ez mit sem vont le játékának minőségéből, a tőle megszokott virtuozitással, őrületes szólókkal ejtette ámulatba a közönséget. A zenekar többi tagja is élő legenda, fantasztikus élőben látni azokat, akiket tizenévesen rongyosra néztünk videókazettákon! A setlist szinte tökéletes volt: Corduroy, Even Flow, Nothingman, I Am Mine, Given to Fly, Black, Do the Evolution, Porch, Better Man, Alive - nem fukarkodtak tehát a "nagy" PJ-dalokkal, miért is tették volna, hiszen több mint húsz évet vártak a magyar rajongók, hogy láthassák őket élőben. Eddie Vedder egyébként többször elnézést kért amiatt, hogy ilyen sokat kellett várni rájuk, azt mondta, hálás a türelmünkért, kitartásunkért.

A Pearl Jam-re lehet köpködni, lehet őket "unalmasozni", ahogy Nikki Sixx, a Mötley Crüe basszusgitárosa tette, ők mennek tovább, mi pedig megyünk velük. Ha hamarabb nem is megy, huszonhat év múlva is csak 63 leszek, találkozunk az Arénában, srácok!

A fotók nem a budapesti koncerten készületek (Vezető kép: Charles Reagan)