Pesti Srácok

Tűzfalon elevenedik meg A Pál utcai fiúk ikonikus üveggolyózás-jelenete

Újabb remekművel bővült a főváros, mégpedig a Corvin Sétány mentén épülő utolsó lakóház, a Grand Corvin 2 melletti ház tűzfalán. A 8. kerület vonatkozásában is ikonikusnak számító irodalmi mű, A Pál utcai fiúk egy részletének felfestése a Színes Város Csoport újabb érdeme.

061.hu

Lassan teljessé válik a több mint egy évtizede elindított nagyszabású városrész-megújítási program központi eleme, a Corvin Sétány, hiszen átadták a Sétány mentén épült utolsó lakóépület, a Grand Corvin második ütemét is. Ezzel az összesen 558 lakásból álló épületegyüttessel elnyerte végső arculatát Budapest legszélesebb és egyik leghosszabb sétálóutcája, amely számos nemzetközi díjat is elnyert az elmúlt évek során.

PestiSracok facebook image

összegzi az elkészült Sétány jelentőségét Kovács Gábor, a Cordia főépítésze.

A megújuló városrészben a Cordia lakóépület-projektjei, valamint a Futureal által jegyzett irodafejlesztések és a Corvin Plaza felépítése mellett a vállalatcsoport nevéhez számos közterület-fejlesztés és épületfelújítás is kötődik. Ennek leglátványosabb eleme a Corvin Sétány és a kapcsolódó mellékutcák, valamint a Corvin kapu kialakítása, a Nokia irodaháztömbjével szemben a Bókay János utca, illetve a Szigony és Tömő utcák megújítása, ami a kerületi önkormányzattal partnerségben valósult meg. Mindemellett több környező lakóház külső, illetve belső homlokzatát, körfolyosóit és vezetékhálózatát is felújították a társaságnak köszönhetően az elmúlt években.

A Sétányt körbevevő negyed fejlődése tovább folytatódik, hiszen a Futureal-csoport is több lakó- és irodaprojektet valósít meg a környező utcákban. A 2013 óta tartó, a helyi önkormányzattal közösen megvalósított nagyszabású városnegyed-rehabilitáció keretében eddig összesen 22 hektár terület újult meg, ahol összesen közel egymilliárd euró értékben 2700 új lakás, 100 000 négyzetméter irodaterület és 50 000 négyzetméter kereskedelmi ingatlan épült meg.

Városrehabilitáció a kulturális értékek megőrzésével

A több mint egy évtizedet felölelő projekt méltó lezárásaként a Cordia a Grand Corvin 2 melletti ház tűzfalára egy olyan alkotás felfestését tűzte ki célul, ami kulturális szempontból nem csak a VIII. kerület és a környék lakói, de az idelátogatók számára is fontos és meghatározó értéket képvisel. A főváros VIII. kerületének történetéhez számos nagy magyar neve fűződik, így nem volt egyszerű a döntés. A környékhez kötődő alkotók és művek között keresgélve hosszas mérlegelés után esett a választás Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényére, és az ikonikus üveggolyózás-jelenetre. Ennek helyszíne a regényben a Józsefvároshoz tartozó Múzeumkert, és ennek történetét őrzi a Grand Corvin 2 épületétől nem messze a Práter utcában egy szoborcsoport is.

„A Grand Corvin mindkét üteme úgy alkalmazkodik az eredeti városszövethez, hogy az épületek karaktere a környéken található bérházakat idézik: a téglaburkolatos homlokzatok a téglából épült házakra utalnak, a mészkő a Sétányon található korábbi épületekre rímel, a speciális fémborítás pedig a Sétány korábbi épületeinek árnyékoló spalettáinak árnyalataira emlékeztetnek. A projektet lezáró falfestmény témájának kiválasztásánál fontos volt számunkra, hogy az alkotás igazodjon ehhez a gondolatisághoz. Bár a belső tűzfalra kerülő festmény egy közismert irodalmi művet elevenít meg, témaválasztásával szintén a környék velünk élő történelmi múltját idézi fel.” – fejti a téma kiválasztásának mozgatórugóit Korsós Ágnes, a Grand Corvin projektigazgatója.

A megvalósítás és a megfelelő pályamunka kiválasztása Magyarország elsőszámú tűzfalfestéssel és köztérszínesítéssel foglalkozó szervezete, a Színes Város Csoport közreműködésével valósult meg.

„Molnár Ferenc az egyik kedvenc íróm volt mindig is, ahogy az a korszak szintén, amelyről írt, viszont a Pál utcai fiúk és a Liliom mellett sok jó, és talán kevésbé ismert elbeszélését szeretem, ilyen az Andor, az Egy pesti leány története, vagy éppen Az éhes város. Ezért is volt igazán szerethető ez a projekt számunkra, mert az ismeretterjesztés is a része.” – avat be a projekthez fűződő személyes motivációjába Flór Péter, a Színes Város Csoport főtitkára.

Ajánljuk még

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.

Közel 4 milliárdot kaszált a balos önkormányzatoktól és a BKM-től a fenyvesi üdülőügyletben megbukó cég, amelyik Trippon házát is felújította

Exkluzív 2024 június 3.
A BKM - vagyis a fővárosi önkormányzat százszázalékos tulajdonában lévő közműszolgáltató holding és elődje, a Főtáv Zrt. több közbeszerzésében mindkét kivitelező cég indult azok közül, amelyekről korábbi cikkünkben megírtuk, úgy újították fel a balatonfenyvesi FŐTÁV üdülőt, hogy több szereplőből álló cégláncolaton folyatták végig a pénzt, majd a kivitelezést ténylegesen elvégző kisvállalkozást nem fizették ki. A Szin-Ker Kft. 2006 óta hasít a közbeszerzéseken, a fenyvesi projektben maga alá alvállalkozóként bevont Norton Vision Kft még kezdő ezen a terepen. A fókuszunkba került cégek rendre indultak el ugyanazokon a fővárosi közműcégek által kiírt tendereken, ezeket egy kivételével a Szin-Ker nyerte. Tényfeltáró riportsorozatunk mostani részében bemutatjuk, hogy a Szin-Ker jóval több mint Mártha Imréék kedvenc építőipari cége. 2019 óta a BKM-től és baloldali vezetésű fővárosi önkormányzatoktól közel milliárd forintot kaszáltak a közbeszerzéseken. Ez idő alatt a nettó árbevételük elérte a 10 milliárd forintot, amiből most kapaszkodjanak meg, addig sakkoztak, míg 50 millió forint adózási kötelezettség sem keletkezett. Itt érdemes felidézni, hogy éppen a minap derült ki egy másik építőipari cég vezetőjének nyomozóhatóság előtt tett vallomásából, hogy Újpesten például a SZIN-KER Kft-nek azért cserébe, hogy több száz millió forint értékben munkát kapjon, ingyen fel kellett újítani Trippon Norbert házát. Ezt úgy oldották meg, hogy egy másik cégtől teljesítés nélküli fiktív számlákat kértek - ezzel fedték le a körübelül 200 millió forint értékű családi ház átépítési munkáit.