Pesti Srácok

A miskolci Cinefest-en mutatják be először az Erőss Zsolt emlékére készített nagyjátékfilmet

A tragikus körülmények között elhunyt Erőss Zsolt hegymászó felesége, Sterczer Hilda történetét és gyászfeldolgozását meséli el a Magasságok és mélységek című mozifilm, amelyet a 18. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon láthat először a közönség szeptemberben.

061.hu

Erőss Zsolt a valaha volt legnépszerűbb magyar hegymászó. Huszonhárom éves pályafutása alatt tíz 8000 méter fölötti hegycsúcsot hódított meg, első magyarként jutott fel a Csomolungma tetejére. 2013-ban Kiss Péter hegymászótársával életét vesztette a Kancsendzönga hegyen expedíció közben. Halálhíre megrázta az egész országot, miközben a legtöbben nem gondoltak arra, hogyan élte meg ezt a veszteséget felesége, Sterczer Hilda, aki két gyermekükkel várta haza a férjét.

PestiSracok facebook image

"Mivel a gyász továbbra is egyfajta tabu a kultúránkban, viszonylag kevés filmes és irodalmi feldolgozása létezik. Kifejezetten fontosnak és értékteremtőnek találom a róla való kommunikációt" - idézi a tájékoztató Csoma Sándor rendezőt, akinek a Magasságok és mélységek az első nagyjátékfilmje. "Ez egy olyan esemény, amivel mindenki többször találkozik az élete során, mégsem vagyunk képesek megfelelően reagálni, sem belülről, sem kívülről" - mutatott rá.

A film gálavetítését a szeptember 9. és 17. között rendezendő fesztivál első hétvégéjén tartják . A bemutatón jelen lesznek Csoma Sándor rendező, Pál Emőke főszereplő, az Erőss Zsoltot alakító Trill Zsolt, valamint Sümeghy Claudia és Topolánszky Tamás Yvan producerek. A vetítést követően Sterczer Hilda is válaszol a közönség kérdéseire.

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.