Pesti Srácok

Elindul az Omega együttes életműsorozata

Elindítja az Omega együttes életműsorozatát a GrundRecords. A legendás zenekar felvételeinek sorát nyitó CD-ken az első, 1968-as nagylemezt megelőző időszak kislemezeit, rádiófelvételei szerepelnek.

MTI

Minden idők legsikeresebb magyar rockzenekara, az Omega világszerte több mint 50 millió albumot adott el. A csapat hatvan éve alakult, és egészen az elmúlt évekig aktív volt - Benkő László billentyűs és Mihály Tamás basszusgitáros 2020 novemberében, a frontember Kóbor János tavaly decemberben hunyt el.

PestiSracok facebook image

"A rockzene műfaja velünk együtt, a hatvanas évek elején indult, ezért szerencsések vagyunk. A Beatles, a Stones is 1962-ben kezdte, amit ők jelentettek a világnak, azt jelentettük mi a volt szocialista blokkban" - mondta Benkő László az MTI-nek 2013-ban, amikor az Omega tagjai Kossuth-díjat vehettek át.

A GrundRecords korábban, 2015-ben már megjelentetett egy négy CD-s válogatást az Omega angol nyelvű felvételeiből, és a kiadó gondozásában látott napvilágot 2020 végén a zenekar utolsó stúdióalbuma, a Testamentum is. Az Omega most induló életműsorozatának első darabja, a Beat azokat a kislemezeket és rádiófelvételeket tartalmazza, amelyeket az együttes már önállóan rögzített a hatvanas évek második felében, még az első nagylemez, az 1968 végén kiadott Trombitás Frédi és a rettenetes emberek megjelenése előtt. Szerepel a korongon nyolc feldolgozás, amelyet akkor futó külföldi sikerdalokra (Rolling Stones, Hollies, Sonny & Cher, Herman's Hermits) készítettek. Felkerült rá valamennyi 1966 és 1968 között megjelent kislemez (köztük a legelső dalai, a Nem új a nap alatt semmi és a Nem szeretlek), valamint az 1967-es Pol-beat fesztiválon Somló Tamás énekével előadott Azért, mert a faterod góré. Az anyag jól illusztrálja azt az utat, amelyet az Omega a külföldi dalok előadásától a saját szerzeményű dalok írásáig megtett - utóbbi Presser Gábor 1967-es csatlakozásával stabilizálódott.

A rajongók számára szintén igazi csemege a Táncdalfesztivál című második CD, amely az Omega kísérőzenekari tevékenységét dokumentálja, számos korábban kiadatlan dallal. A mintegy egyórás, 22 felvételt tartalmazó összeállítás azt mutatja meg, milyen munkákat kellett az Omegának elvállalnia annak reményében, hogy cserébe önálló stúdióidőhöz jussanak és rögzíthessék saját felvételeiket is. Ezen a CD-n az Omega ismert táncdalénekeseket kísér, mások mellett Zalatnay Saroltát (Nem várok holnapig), Kovács Katit (Hol parkoljak), Dobos Attilát (Kövek a vízparton), Németh Józsefet (Nekem több van egy kerékkel), Magay Clementinát (Nevető almák), Harangozó Terit (Hétköznapi szerelem). Könnyűzenetörténeti érdekesség a Hát, most mit tegyek című dal, amelyen az Omega Kállai Ferencet és Hofi Gézát kísérte. Az anyag hat, eddig kiadatlan dalt is tartalmaz, köztük Kozák Péter Jobbra vagy balra, valamint Hoppá! című számát; ezeket akkor egy közös kislemezre tervezték, amely aztán mégsem jelent meg. Szintén először hallható lemezen a Nem tudok lemondani rólad című dal (Kőszegi Pál és Szabó Sándor szerzeménye), amelyet Vámosi János énekelt az Omega kíséretében.

Az Omega-sorozat első két CD-je először augusztus 12-én Őriszentpéteren lesz kapható, a Hétrétország fesztiválon, amelyen három napon át hatvan dallal tisztelegnek az Omega életműve előtt a hazai rockszíntér képviselői. A hivatalos megjelenés augusztus 15. A széria szerkesztője Majnik László, aki korábban az Illés együttes, az Omega, a Hungária és a Tolcsvay testvérek történetéről írt könyvet lemezeik, dalaik tükrében.

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Nincs kezelhetetlen gyerek, csak meg kell tanulnunk nevelni – PS-interjú Beszédes Henrietta gyermeknevelés-specialistával

Exkluzív 2021 december 29.
Nem vagy rossz anya, és nincs olyan, hogy kezelhetetlen gyerek – vallja Beszédes Henrietta gyermeknevelési specialista. A kétgyermekes fiatal édesanya egészen új szemléletmóddal dönti le a sztereotípiákat és győz meg arról, hogy minden sokkal egyszerűbb a megoldás gyermeknevelési nehézségeinkre, mint eddig hittük. A legfőbb probléma, hogy senki sem mondja meg, tanítja meg, hogyan kell gyermeket nevelni, mi egyáltalán az, hogy nevelés – azt hisszük, ennek ösztönből kell jönnie. Találunk ugyan garmadával könyveket nevesebbnél nevesebb gyermekpszichológusok, szakemberek tollából, csak éppen a gyakorlatban valahogy nem úgy működnek a dolgok. Jön a patthelyzet, a mindennapos harcok és az önvád: nekem ez nem megy, rossz anya vagyok. Az sem túl nagy segítség, hogy oly könnyen ragasztanak bélyegeket a gyermekekre, mondják ki speciális nevelési igényűnek, nehezen kezelhetőnek, mert egyszerűen nem illik bele az átlagosba, a megszokottba, mert valamiért más. A megélt és ránk zúdított problémák özönében aztán a legfontosabbra figyelünk egyre kevésbé: hogy ki is az a gyermek, akit nevelünk, mit gondol, mit akar és miért, mi az, amitől egyedi, amitől különleges. Beszédes Henrietta szerint éppen ez lenne a lényeg és a kulcs az egyszerű neveléshez: látni, érteni és kibontakozni hagyni azt a másik emberi lényt, aki ránk bízta az életét, de attól az még az övé. Heni televíziós riporterből lett gyermeknevelési specialista. Édesanyaként és kommunikációs szakemberként jött rá, hogy a nevelés legfőbb eszköze pontosan az, amit a munkájában nap mint alkalmaz: a kommunikáció, a megértés és együttműködés.